“Ahhoz, hogy a Paradicsomban élhess, fel kell azt először építened.”

You are currently viewing “Ahhoz, hogy a Paradicsomban élhess, fel kell azt először építened.”

Lesnyaja Polyana (Erdei Tisztás) családi birtok település, Mari El

Két évvel ezelőtt költöztünk a férjemmel a városból erre a településre. Természetesen rengeteget készültünk a költözésre, sokat tanulmányoztuk az életet ezen a területen. Elolvastuk a fórumokat, részt vettünk a helyi fesztiválokon, meglátogattunk itt élő családokat és persze pénzt kerestünk.

Rengeteg szó esett a következő kérdésekről:

„Miből élünk meg?”

„Hogyan kell házat építeni?”

„Hol fognak a gyerekek tanulni?”

„Hogyan kell az életünket itt megszervezni?”

„Hogyan lehet bekötni egy mosógépet itt?

„Hogyan lehet internet elérést kiépíteni a birtokon?”

Magunkban teljességgel különválasztottuk a VÁROSI életünket és a CSALÁDI BIRTOK TELEPÜLÉS-en (Lesnyaja Polyana) kezdődő életünket.

Úgy gondoltuk, hogy amikor kiköltözünk a birtokra, minden nap hajnalban kelünk majd, sétálunk a fűben, hallgatjuk a madarak énekét… Naivan azt képzeltük, hogy ha kiköltözünk a természetbe, akkor a mennyben érezzük majd magunkat.  A valóság azonban az volt, hogy fel kellett építenünk a saját Paradicsomunkat. És ez nagyon kemény munkát jelent! Mindenekelőtt saját magunkon végzett nagyon kemény munkát!

A birtokon eltöltött első év ráébresztett minket arra, hogy korábban nem voltunk család…. család, a szó valódi értelmében. Igen, együtt éltünk, együtt töltöttük a hétvégéket, ellátogattunk a telekre, néha együtt vacsoráztunk (ha a munka engedte), együtt reggeliztünk, közösen néztünk mozifilmeket, de nem ismertük egymást valójában.

Mindent egybevéve nem töltöttünk együtt sok időt egy térben. Mindketten a saját munkánk után jártunk az idő nagy részében. A városi élet nem adott nekünk lehetőséget arra, hogy önmagunk legyünk, nem engedte meg, hogy megnyíljunk, és legfőképpen nem tett úgy próbára minket, mint az anyatermészet tette. Itt a férfiaknak megvan a maguk teljeséggel férfias feladatköre, és a nőknek is a sajátjuk. A férfi csak akkor tudja magas színvonalon és ihletettséggel elvégezni a feladatát, ha a szeretett nő teljes bizalmát és támogatását élvezi. Mennyire nehéz volt ez számomra, amikor gyermekkorunktól fogva azt plántálják belénk: „Önállónak kell lenned. Nem szabad a férfiaktól függni.” és ehhez hasonlók. A modern társadalomban a férfiakat és a nőket egyformán próbálják nevelni, és én ezt nagy hibának érzem.

A birtokra való kiköltözés után, életünkben először, teljesen magunkra voltunk utalva. Bizonyítanunk kellett, mert a természethez közeli életmód nem viseli el a városi maszkokat, és én rendkívül hálás vagyok ezért!

Voltak nehézségek az életünkben: teljes életmódváltás csináltunk, elköltöztünk, feladtuk a rendszeres munkánkat, megszületett az első gyermekünk, és mindez szinte egyszerre történt, gyakorlatilag egy fél év leforgása alatt. A nehézségek ráébresztettek bennünket arra, hogy nem vagyunk tökéletesek, és szentek, és hogy az élet sok alapvető témájában nincs kölcsönös megértés köztünk. Azonnal ráébredtünk arra, hogy a különbségek a neveltetésünkből erednek, a családjainkból, ahol felnőttünk, a gyermekkorunkból. A legfontosabb, amire rájöttünk az volt, hogy meg kell tanulnunk elfogadni egymást. Mindketten elhatároztuk, hogy fejlődni fogunk. Így egy érdekes és soha véget nem érő folyamat kezdődött el számunkra – az önmegismerés és az önfejlesztés folyamata. Nagyon boldog vagyok, én már 25 évesen belekerültem ebbe, amikor a gyermekem még csak egy éves.

Nem volt időnk szembesülni önmagunkkal, nem jutott idő mélyebbre ásni a múltunkban, helyre álltani a családi hagyományokat, tudatosan oktatni a gyermekeinket, amikor 10-12 órában dolgoztunk a városban egy nap. Nem a család és a gyermekek a legfontosabbak az életben?

Csak most, amikor a felelősségvállalás, a bizalom, a tanulás, és így az alapvető családi kapcsolatok témaköreit hosszadalmas beszélgetések során átrágtuk és megoldottuk, csak most tudom igazán élvezni a napot, a vizet, a tavaszt… Mindennap találkozni szeretnék, szeretnék kommunikálni, énekelni, megosztani, mezítláb sétálni, táncolni, hallgatni a madarakat. Élettelinek és erősnek érzem magam. Ráébredtem az életcélomra. Tudom mit szeretnék, és bízom a fényes jövőben. Most már az életünk hasonlít arra, amit megálmodtunk mikor még a városban éltünk. Szándékainknak megfelelően alakítottunk ki ilyen életet másfél év alatt, az önmagunkon végzett kemény munka eredményeként. Most már elmondhatom, hogy családdá váltunk. Átmentünk a teszten, melyet az élet tárt elénk. Köszönjük Lesnyaja Polyana (Erdei Tisztás), örülünk, hogy itt élhetünk!

2019.04.18. (V. Megre hivatalos honlapján megjelent írás fordítása)