AUGUSZTUS

Mint szépasszony, ki arra ébred,
hogy arcán megkopott a báj -
szeme fakó, az ajka sápadt -
olyan e nyárutói táj.

A szeme sír, de ő dacol még,
próbálja kendőzni magát,
a szél kajánul szertehordja
száradó sarjúk illatát.

Az ég kékje didergőn tiszta
de itt lent már minden fakul
nem lángol úgy a gladiólus,
a fákról sárga pille hull.

De még itt van, még küzd, csatázik,
övé a kert, határ, a rét -
utolsó, legszebb mosolygását
könnyelműn tékozolja szét.