Spirális vonal
Írta :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
 dátum: 2007-06-16 15:17:18
Ez a spirális vonal egy meditációs tapasztalatomat juttatja az eszembe.
1994 nyarán történt...
Már majdnem abbahagytam azt a meditációs technikát, amit pár hónappal azelőtt tanultam. Előtte sohasem éreztem, hogy "nagyon mélyen pihennék", hogy a szervezetem a min. 16%-os anyagcsereszint csökkenés következtében regenerálódna. Csak egy "kis relaxációt" éreztem meditációimban. Nagyon stresszes, rossz időszakot éltem meg akkoriban és egyedüli feszültséglevezető technikám ez a meditáció volt. Aznap - buta fejjel- azt mondtam magamban, 100%-os eltökéltséggel, "hogyha most sem érzek majd igen mély pihenést a meditációmban, ha nem fogok "látni" valami különlegeset, akkor soha többet nem fogok meditálni, mert ez egy baromság... (Mint mondottam, nagyon rosszul álltam a meditáció kérdéséhez, mindent egyszerre akartam.)
No, akkor ha már ez az elhatározásom, akkor tennem is kell valamit érte: MINDENT ÚGY FOGOK MOST CSINÁLNI, AMINT AZT A MEDITÁCIÓS TANFOLYAMON MÁR HALLOTTAM. PONTOSAN FOGOM A TECHNIKÁT GYAKOROLNI. FIGYELEK MINDENRE.
Lehúztam a redőnyt is, mert a lenyugvó nap pont besütött ebben a nyár esti órában. Csak a házunk előtt lévő főútról hallatszott be a szobámba a forgalom zaja. ISTENEM, DE IDEGESÍTETT!!! HOGY LEHET ÍGY MEDITÁLNI??? De úgy tanultam, hogy ez nem számít, bárhol lehet meditálni... De akkor nagyon mérges voltam minden egyes autóra.
Elkezdtem a meditációmat. Figyelmem elmélyült, egy hatalmas "belső utazásra" hívó erő kerített hatalmába. Csendesen gyakoroltam a technikát és figyelmem néha "elvándorolt" a légzésemre, ami fokozatosan "pihegőre" váltott, vagy a szemöldököm közötti területre, ahonnan fényvibrációt láttam.
Nagyon furán éreztem magam, mert tudtam, hogy a REDŐNYT LEHÚZTAM! Akkor meg honnan jönnek ezek a fények? Ekkor úgy éreztem, hogy végre! :-) Láttam valamit! Nem mondhattam azt, hogy ez valami nagyon különleges tapasztalat volt, de azt sem, hogy semmit sem láttam. Folytattam a meditációmat. Az autókat most már sokkal csendesebbnek hallottam, már nem zavartak annyira mint eddig... A fényvibráció egyre intenzívebbé vált. Sötét... aztán egy csomó vibráció... sötét... aztán ismét fényvibrációk... finomodott a mantrám, nagyon szépen finomodott... édes, kellemes érzés volt, nem zavart már annyira a bennem lévő stresszek sokasága. Aztán egyszercsak nagyon furcsa dolog történt velem. Oly erős lett a fényvibráció, mint előtte még soha, és ekkor, úgy érzetem... ezt nem igazán lehet szavakkal elmondani... minthogyha "bezuhantam volna" a 2 szemöldököm közötti területbe. Minden amit eddig külsőnek hittem, belülre került. Elveszítettem minden érzékelésemet. Egyetlen pontba zuhant bele a figyelmem és ekkor ez a pont egy végtelen, sötét, nyugalmas térré tágult ki. Nagyon megdöbbentett ez a tapasztalat, de ekkor még nem volt meg AZ A VALAKI AKINEK MEG KELLETT VOLNA DÖBBENNIE. CSAK A VÉGTELEN SÖTÉT TÉR LÉTEZETT. Ebben a térben egyszer csak, mint egy álomból "felébredtem", csak ennyi jutott az eszembe: "VAGYOK, LÉTEZEM." Igazából ekkor találtam meg az egyéni énemet, mert előtte feloldódott ebben a végtelen tapasztalásban... Talán ezt tapasztalja meg a búvár is, amikor felbukkan a tenger mélyéről és újból lélegzethez jut...
Úgy érzetem, mintha az előző évek stresszeit valaki levette volna a vállamról, mintha megszabadultam volna minden eddigi lelki szenvedésemtől. Végtelen csend és belső béke, harmónia vett körül. Csak ez a végtelen fekete csend létezett és ebben a csendben én. Egyedül voltam. Én voltam ez a végtelen csend és nyugalom, ez a végtelen tér. Senki sem volt ott. Ekkor az jutott az eszembe, hogy EZT A TAPASZTALATOT NEM LEHET SZAVAKKAL LEÍRNI. Azért nem, mert egész eddigi életem során ilyen sötétet még nem láttam, ilyen végtelen nyugalmat még nem tapasztaltam, ilyen harmóniát még nem éltem át. Csukott szemmel, éjszaka egy beredőnyözött szobában sincs ilyen sötét!!!
Léteztem. Ekkor eszembe ötlött, hogy nem látok, nem hallok, nem szaglok semmit sem. Úgy emlékeztem, teljesen tisztán arra emlékeztem, hogy én most elvileg a szobámban ülök, de most NINCS KÖRÜLÖTTEM A SZOBA! ÁHH! NEM HALLOM AZ AUTÓK ZAJÁT, PEDIG MÁR RÉGÓTA FIGYELEK!!! Az ablakomtól 4-5 méterre mennek el az autók és teherautók. Rossz a szigetelésünk, így mindig zajban éltem! És most semmit sem hallok. Mi történhetett velem??? Nem tudom mennyi idő telt el, úgy éreztem, hogy talán... talán
MEGHALTAM? ....
Azt mondtam magamban, hogyha ez a halál, akkor rendben van, nem félek, mert most sokkal kiegyensúlyozottabban érzem magam, mint előtte bármikor az életemben.
Csak a végtelen tér volt és ebben a térben egyedül voltam, ÖNMAGAM. Eszembe jutott, hogy esetleg tudok-e mozogni ebben a térben?? Képes vagyok-e a mozgásra? Megpróbáltam az akaratom által "előrefelé menni". Ez egy helyzetváltoztató kívánság volt, mivel sem kezem, sem lábam nem volt, eszembe sem jutott, hogy kezet vagy lábat keressek magamnak, vagy hogy kinyissam a szemem, hisz nem is volt szemem... (Gondolom, most elég sokan furán néznek erre az írásra, de ez van... Nem tudom másképp szavakba önteni. Ez volt a tapasztalatom.) Gomolygást észleltem... Mintha ez a tér gomolygott volna előttem és így "előre haladtam", vagy akár azt is mondhatom, hogy a teret hajtottam magam mögé??? Érdekes tapasztalat volt. Abbahagytam a "mozgást", és ismét csak ugyanott találtam magam!!!
Mégegyszer: 1. Előre akartam mozogni. 2. Sikerült, haladtam előre. 3. Megérkezésem pontjáról 100%-osan biztosan tudtam, hogy ugyanaz, mint ami a kiinduló pontom volt... Ekkor ugyanezt megcsináltam hátrafelé is... Majd oldalt... lefelé... az eredmény ugyanaz. Tovamozgás, térgörbítés, (térhajtás) és aztán megállás és ugyanott vagyok! Utoljára azt próbáltam meg, hogy srégen hátrafelé és felfelé sikerül-e mozognom... Az eredmény ugyanaz lett.
De ekkor eszembe jutott az oktató tanárom instrukciója: Bármit is hallasz, tapasztalsz meditációdban, az úgy jó ahogy van, vedd könnyedén! Ha pedig azon kapod magad, hogy ismét gondolkodsz, akkor térj vissza a meditációs technikádhoz...
Ó!! Tényleg! Ismét elkezdtem mondogatni a mantrámat, de ekkor már nem voltak külső zajok, amik megzavarhatták volna a technika finomodását és egyre kevesebb gondolat jutott az eszembe, tovább finomodtak a gondolataim. Ismét sok-sok fényvibrációt láttam.
Egyszercsak úgy tűnt, mintha ebben a mélységes mély sötétségben egy fénylő pontot láttam volna. De ez nem egy sima pont volt, hanem egy mértanilag tökéletes pont, egy olyan fénypont, amiről akkor 100%-os biztonsággal tudtam, hogy "sohasem láttam még a saját szemeimmel" mégcsak hasonlót sem. SŐT! Azt is tudtam, hogy ezt a fényt nem lehet szemekkel látni! (Fraktálos szerkezetű lehetett...???) Ekkor észrevettem, hogy több ilyen kis fénypontocska van a látóteremben. Nem tudom hány volt, de nem volt túl sok. Ahogy figyeltem őket, egyszer csak azt vettem észre, hogy ezek finoman pulzálnak, majd az egyik hirtelen elkezdett spirális alakban, kifelé tágulóan fénypontokat rajzolni! Majd a mellette levő is bekapcsolódott, majd a harmadik, negyedik... spirális formák rajzolódtak ki a szemem előtt. Amikor kirajzolódtak a szélük egyre halványabb lett majd eltűntek a végtelen térben. Amikor a "spirálrajzolás" megállt, elkezdtek egyszerre pulzálni.
Erősödött a fényük... gyengült a fényük... erősödött... gyengült... erősödött... gyengült... Ekkor egy gondolat hasított át a fejemen: "Gyönyörű!"
Ekkor még láttam őket.
És ekkor jött a második gondolat:
"MI EZ?"
Amint ez eszembevillant (megszűnt az egységem ezzel a vibrációval), azonnal megszűnt ez a látomás.
Erre csak egy valamit tudtam mondani, hogy most végre olyan valamit láttam, amit még eddig sosem! Ez egy belső, tudati tapasztalat volt...
Ezután ismét elkezdtem meditálni, gyakorolni a technikát. Szerettem volna ismét látni ezt a jelenséget! De már nem jött elő, csak a végtelen mély csend.
Nem tudom mennyi idő telt el, hogy mióta meditálok. Ekkor azt kérdeztem magamtól, hogy letelhetett már a meditációs időm???
Nem mondtam többé a mantrámat, csak ültem ebben a végtelen mély csendben és azon gondolkodtam, hogy mi lesz most velem? Meddig tart még ez az állapot? Mi lesz most? Csupán csak léteztem ebben a mélységben és egyszercsak...
nagyon halványan... nagyon távolról azt hallottam, hogy...
mintha egy sisak lenne a fejemen...
mintha egy szkafanderben lennék, de nagyon halványan hangokat hallok!!!
zzzmmmm... zmmmm... mondták az autók és ekkor kezdtem megnyugodni, hogy valószínűleg még nem haltam meg!!! Hallottam, hogy édesanyám a konyhában csörömpöl a mosogatóban lévő edényekkel... de mindezt nagyon távolról, nagyon halkan.
Amikor sikerült kinyitnom a szemeimet az ágyon találtam magam nyújtott ülésben, hátamat a falnak támasztva, pont úgy ahogy elkezdtem a meditációmat, de most félig előre voltam görnyedve. Lassan kijöttem a meditációból és tudtam, hogy most már soha többet nem fogom abbahagyni ezt a technikát...
- Jenci -
|
