Március - Millió, trillió - fütyüli a rigó. | Búg mint az estharang párjának a galamb. | - Kiscipõ kicsike - táncol a cinege. | Fecske is ficserész - kis fészke újra kész. | - Csicseri fürge nép - dicsekszik a veréb. | Felujjong a világ - s kinyit a hóvirág. |
Még ez év elején, amikor olyan verseket kerestem, melyek az egyes hónapokhoz kötődnek, hogy minden új hónap honlapunkon egy ilyen verssel kezdődjék, rábukkantam az interneten G Ferenczy Hanna verseire. Nagyon megtetszettek nekem a finom, mély érzéssel és átéléssel szőtt képek, melyek az egyes versekből bontakoznak ki. Úgy döntöttem, megkérem, adja jóváhagyását a versek megjelentetéséhez az Anasztázia honlapon. Hanna nem válaszolt. Miután a szálak a miskolci rádióba vezettek, itt érdeklődtem felőle. Innen értesítettek nem is olyan régen, hogy G Ferenczy Hanna januárban elköltözött a Földről…. De itt, velünk maradtak versei. Az egyszerű, könnyű, fátyolhoz hasonlító versek, melyek a különböző Hónapok uralma alatti táj képét, hangulatát jelenítik meg, végigkísérnek bennünket ezen az éven, s hónapról hónapra szólnak majd hozzánk. Fogadják szeretettel a Márciusról szóló versét! Drága Hanna, hálás köszönet! Bartkó Edith - Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
- A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
- A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.
|