Ma már – majd húsz év távlatából – nem látok rendkívülit ebben az esetben  sem. Most már tudom, hogy az történt akkor is velem, aminek történnie kellet ahhoz, hogy egy rétege a homálynak eltűnhessen a lelki szememről.

Nekem úgy látszik, fejre kellett esnem az autóval ahhoz, hogy megérezzek valamit abból a „másik világból”, amiről addigra már elfeledkeztem. Harminchat évesen, érett, céltudatos nőként, üzletasszonyként nemigen kezdtem volna érdeklődni a spirituális világ iránt, ama megrázó tapasztalat nélkül.

Csakhogy azt sem tudtam, hol kezdjem, kihez, mihez forduljak. Honnan tudnék választ kapni a kérdéseimre. Tartottam attól – valószínűleg nem is alaptalanul -, hogy bolondnak néznek (hiszen agyrázkódásom is volt a balesetkor).

Nahát akkor hogyan tovább? Mert valami van, azt éreztem. És „kereső” lettem.

Minden, utamba kerülő könyvet elolvastam, faltam az írásokat, a tudományostól a sci-fiig, a vallási kiadványoktól, a pszichológiáig, a távol-keleti filozófiától, a fantasztikus regényekig mindent, mindent. Nem lehet felsorolnom, és azt gondolom nem is kell.

Kezdtem furcsán érezni magam némelykor, olvastam az ókori filozófust, vagy a huszadik század végének mesteri írásait, és az sejlett föl bennem sokszor, hogy én ezt már mindet tudom, eddig is tudtam. De honnan? És hogy van az, hogy mindenki ugyanarról beszél, csak másképpen. A lényeg mindig ugyanaz! Akár indián verset látok, akár német filozófus írását, akár magyar költő művét, akár tibeti láma bölcsességét olvasom. Mind-mind az Univerzum igazságát, a szeretetet, a törvényt, mint egyetlent hangoztatja, bármely nyelven, bármely térben és időben.

Akkor még nem tudtam, hogy isteni önvalómba kódolva ott van a mindenség tudása. Most már nem titok számomra, hogy mindenki mindent tud, csak nem tudja, hogy tudja.

Az nyilvánul meg ebből a tudásból, amit meg akarunk tapasztalni. Ki-ki maga dönti el, hogyan tapasztalja meg önmagát.

Amikor tízegynéhány évvel ezelőtt REIKI mesterem azt mondta, hogy azért vagyok szegény, mert szegény akarok lenni, én felháborodtam. Hogy mondhat ilyen badarságot, gondoltam, és fél évig nem álltam vele szóba, mert nagyon mérges voltam rá.

Bizony ez az igazság: az történik velünk, amit mi akarunk. Mindennek megvan az oka, a miértje. Szabad akaratunk van, teremthetünk magunknak szép, vagy kevésbé szép világot.

Mikor egy rádióriportban megkérdezték tőlem, hogyan ismerhetjük meg önmagunkat, azt válaszoltam – nem vagyok benne biztos, hogy a saját kútfejem volt egyértelműen a forrás – hogy a kérdező nézze meg a körülötte levő világot, és amit ott lát, az ő maga. Mert a „világa” pontosan tükrözi őt.

Ha pedig azt akarja, hogy megváltozzon a környezete és a körülményei, akkor változtasson önmagán. Mert máson nem is tud változtatni.
 

Csak úgy mellékesen megjegyzem: néha úgy érzem, rajtam kívül nem is létezik semmi, minden csak illúzió, és rajtam áll, hogy mi létezik és mi nem.

Nemrégiben egy ligetben elnyújtóztam egy fa alatt. Néztem, és megértettem, hogy miért vagyok egy vele. Mert nélkülem számomra ez a fa – és semmi más nem létezik! -.