Ez a „TALÁLKOZÁS” a REIKI mesterré avatásom egyik írásos része volt.

Avatásom előtt azt gondoltam, kész vagyok, mesterré leszek, az életem simán, zökkenő mentesen fog ezután menni, minden segítséget megkapok az égiektől.

Nem tudtam, hogy a cél azért van, hogy onnan tovább menjek, és csak út van, aminek minden centimétere élmény, még ha – emberi fogalmaink szerint – nem is mindig pozitív, örömteli.

Mesterré avatásom újabb kezdet volt: még nagyobb feladatok jöttek, változott minden körülöttem. Néha úgy éreztem, tehetetlenül sodródom az események óceánján, teremtettem magamnak tanítókat, történéseket. És mindenek előtt változtam. Sokat.

    „Az ember sorsa a halállal szembenézve válik a legnagyobb rejtéllyé.”

Az itt következő „levél” életem talán legmeghatározóbb fordulópontja környékén született: álltam rogyadozó térdekkel a kórházi zuhany alatt, amikor egy hang azt mondta a fejemben: menj és írd le, amit gondolsz most! Megtettem.

Íme:

 Megáll az eszem, megállt a szívem !

„Két hetes” vagyok. 2000. augusztus 27-e van. Reggel 9 óra. Nem túl jól vagyok, de „akkor” nagyon jó volt. Otthon voltam. Magához emelt az Isten. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt „megéltem”.

Furcsa. Annyi féle gondolat rajzik bennem,  és nem tudom rendszerbe szedni. Hol ilyen, hol olyan jut eszembe. Például: bármit csinálsz, azt utoljára teszed! Először és utoljára. Hát akkor miért nem teszed teljes odaadással? Tedd oda magad testestől, lelkestől. Adj bele mindent! Hiszen soha többé nem teheted.

„Ugyanabba a folyóba kétszer nem léphetsz bele”. Most értettem meg igazán, hogy ez mit jelent.

Tudd, hogy a magad útját járod. Egyes egyedül Te tudod, hogy merre visz. Hallgass a belső hangra. Ő tudja, Te nem, hogy mi a jó neked.

Mérhetetlenül nagy ajándék nekem az infarktusom. (Jé, most írtam le először, talán tudatosan.) Lehet, hogy egy apró lépés volt a világosság felé. Biztosan jönnek ezután is felismerések. Jobban kinyitom a szívem, lelkem.
 

Üzenetek….

A haláltól eddig sem igazán féltem, de most már tudom, hogy jó. Nagyon jó. Az odavezető út rajtunk múlik. Az életünket nem szabad elherdálnunk. Sokkal jobban kell önmagunkat szeretnünk. Mindannyiónknak. Mindenkinek önmagát. És önmagunkon keresztül mindent és mindenkit.

Megéltem a halálban – ami újjászületés - , hogy csak „egy” van: a mindenség: MINDENSÉG.

Ha akarod, hívd Egyetemes Tudatnak, Világ Intelligenciának, Istennek, Végtelen Szeretetnek, Allahnak, vagy Manitunak.  Mindegy. MIND EGY !

Te is része vagy.

Örökkön örökké.

A forma, az energiahalmaz, a lélek szándéka szerint változik. Mikor mit akar az egyetlen Lélek megtapasztalni. Emberként, csillagként, kősziklaként, pálmaként, vagy felhőként.

Egy vagyunk, minden ugyanaz. Én éreztem, és ez békességgel, megnyugvással tölt el.

Tudd, hogy a boldogságod csakis tőled függ. Senki mástól és semmi mástól, hiszen minden vagy! Tudom, nem könnyű megérteni, hogy rajtad, és csakis rajtad múlik, hogy mi történik veled. Ugye, nem könnyű elhinni ezt?!

Pedig a lélek szándéka ellenére semmi nem történik veled.

Törődj végre magaddal! Mert ezzel másoknak is segítesz, adsz. És kapsz.

Adj és gondolj mindig jót és szépet, és kamatostól fogod kapni Te is.

Ne válogass! Adj mindennek és mindenkinek, szeress mindent és mindenkit, és szeretve leszel.

                                                                                                          Hartyáni Márta

Budapest, 2000. aug.27.