Ha egyszer elérünk az Egység, a Semmi állapotába, mégsem maradunk ott. Egy Kozmikus Körforgásban vagyunk, ami örök. Ugyanis, hogy ott maradhassunk, lehetetlen. Mert Ami Van, csak ott létezik, ahol Az Van, Ami Nincs. Azaz a Semmi. Ez az EGY-SÉG. Megteremtődött tehát ezért az a Valami, ami kevesebb a Teljes Egységnél. A Teremtő megadja – általunk és bennünk is – saját magának a kisebb részeit, hogy megtudhassa Önmagáról, hogy ki és mi valójában.

Az Élet örökkévaló, a halál csupán illúzió, és ez az illúzió hiteti el velünk, hogy van testünk. Csakhogy – a szemtanú szemszögéből már elmondtam – a test pusztulása csöppet sem érinti a lény(eg)ünket.

Az élet arra tanít, hogy nem a halál elkerülhetetlen, hanem a változás.

Az állandótlanság az igazság. Semmi sem állandó, minden változik, minden pillanatban, és a pillanat töredékében.

Az anyagi világ puszta látszat, lyukakkal, és élekkel teli képződmény, ami csak érzékeink tökéletlensége és korlátoltsága miatt jöhetett létre – és maradhatott fenn -. Ez a tökéletlenség azonban korántsem értelmetlen!

Az ember életében betöltendő feladatát, életének célját jelöli ki: spirituális képességeinek kibontakoztatását egy magasabb tudatszint, azaz olyan állapot elérése érdekében, amelyben lehetővé válik a Mindenséghez való kapcsolódás.
 
„…valamennyien egyetlen és egyedül álló entitásból eredünk …Kortársaink sajnos szemlátomást egyáltalán nem ezt az utat járják, amely ennek az evidenciának a felismeréséhez vezet. És ezért bolygónk reális és nagy veszélyben van.”

(David Bohm)