|
oldal 29 / 33 A Vivation légzéssel, a megváltozott tudat állapot elérésekor, amikor kilépünk a testünkből, megfigyelhető, hogy bizonyos időre leáll a légzés. Gondoljunk csak arra, amikor vízi újjászületéskor percekig lebegünk a vízben úgy, hogy nincs szükségünk levegő vételre. Ebben az állapotban együtt vagyunk Istennel, igazi önvalónk nyilvánul meg. Amikor a halálközeli élményben volt részem, nyomban világossá vált számomra – és azóta egyre bizonyosabb vagyok -, hogy ez a létállapot nem olyan rémísztő, mint ahogyan addig gondoltam. Ez valójában egy csoda, amiért nagyon hálás vagyok. Senkit nem bíztatok azonban arra, hogy ilyen tapasztalatot teremtsen önmagának. Gondolom, nem szorul magyarázatra, miért. Fizikai formánkban is tökéletesen megérthetjük az ÉLET-et, azt AKI-k Vagyunk. Van erre kiváló lehetőségünk: az energia légzés, a transzperszonális személyiségünk megismerése megváltozott tudat állapotban. Rájöhetünk segítségével, hogy soha véget nem érő élet áll rendelkezésünkre, és folyamatosan fejlődhetünk. Semmit nem tudunk elveszíteni, mert Minden vagyunk, azaz a Mindenség részeként bármihez hozzá férhetünk.
Egész életünkben – tudatosan vagy sem – az Egység felé törekszünk. Az egész életünk pedig az egység és az elkülönülés megtapasztalása, folyamata. Ha valami különállónak is tűnik, mindig együtt van, akkor is Rész, ami egyáltalán nem különálló. Valaha az egész Univerzum egy parányi pontban egyesült. Aztán felrobbant, de semmi elkülönültség. Csak nagyobb lett. Végtelenül nagy: ISTEN. Nem oszthatja fel önmagát. Tűnhet számunkra úgy, hogy szétválunk, de mindig „résszé” válunk. A lényegi Egység nem változik. Ezért ha egy másik lényt külön állónak látunk, jobban megnézve rájövünk, hogy a benne lévő önmagunkkal találkoztunk. Ha ezt megérezzük, fokozatosan eltűnik a szenvedés, a csalódás. Sok-sok ember tanította már a történelemben, hogy legyünk forrás, adjunk és adjunk. Mindig találunk olyanokat, akiknek nálunk kevesebb van.
„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” Sokáig nem értettem, miért igaz az, hogy adni ugyanaz, mint kapni. Egyszerű. Ha adok valakinek valamit, tőle egy boldog mosolyt, az ő örömét kapom azonnal. De elfogadni is tudni kell! Mert ezzel adunk.
Mindannyian arra törekszünk, hogy szeretetben éljünk, Egységben a Mindenséggel. Ki tudatosan, ki öntudatlanul. De ez teljesen mindegy. A transzban megtapasztalt testen kívüli élmény megad(hat)ja a lehetőségét annak, hogy egyre közelítsünk ahhoz az állapothoz, emeljük ezzel a saját, valamint egész környezetünk, világunk energiaszintjét. Az történik a test elhagyásakor – vagy egy halálközeli élmény alkalmával -, hogy többre tudunk emlékezni. Sőt! Mi, akik megismerkedhettünk az energia légzéssel, segíteni tudunk másoknak is abban, hogy emlékezzenek. Amit önmagunknak kívánunk, adjuk meg másoknak is! Hiszen amit másoknak adunk, azt önmaguknak is adjuk.
|