Az igazi tanítás nem is áll másból, csak abból, hogy a tanítványból előhúzzuk azt, ami már benne van.

A tanítás tehát arról szól, hogy segítünk emlékezni.

Nem akadémikus tantárgyakat kellene tanítani, hanem emlékezni olyan fogalmakra, amelyek a lelki fejlődésünket szolgálják. Ilyenek például, mint tudatosság, felelősség, őszinteség, osztozás, szabadság, önkifejezés, örömteli szexuális ünneplés, emberi kötődés és változatosság az egységben.
 

A megváltozott tudat állapot pontosan ezt az emlékezést hivatott megnyilvánulni és megerősíteni. Minden egyes transzélmény újabb és újabb elfeledett információ halmazt hoz felszínre. A folyamatok eredményeképpen új, mindeddig ismeretlennek látszó tudás birtokába jutunk. Ezek aztán a minden napjainkban hatnak tovább, életminőségünket javítják.

A legnagyobb szenvedéseinket életünk folyamán a ragaszkodásaink okozzák. Mert azt hisszük, hogy a boldogságunkhoz szükségünk van valamire. Bármire. Pedig a boldogságunk csupán azon múlik, hogy úgy döntünk, boldogok vagyunk. És nem valamitől, vagy valakitől függ ez az állapot. Csak és kizárólag önmagunktól.

Ugyanis minden, amiről úgy gondoljuk, hogy szükségünk van rá, máris a miénk. Bennünk létezik. Mert – mivel a Mindenség része vagyok – én vagyok az, amire szükségem van! Ez pedig lényegében azt jelenti, hogy semmire sincs szükségem.

Még levegőre se! Csak a testemnek, ami viszont nem ÉN vagyok. Ezt akkor érthetjük meg igazán, amikor meghalunk.