Csak egyetlen valóság létezik: az a Fény, amit én Isten kegyelméből – hacsak rövid időre is – megtapasztaltam. A lelki Fény. Ez az ami örök, időn és téren kívüli, az Élő Univerzum minden megnyilvánulása mögött álló Krisztus.

E Fény részeként létezünk. Bennünk és általunk magasabb intelligencia működik. Nincs valódi halál, sem végleges elválás. Mindazt a szépet és jót, amire vágyunk, magunkban hordozzuk, és teremtő képzeletünk által bármit megvalósíthatunk.

Ahogyan érzünk a valóság felől, és ahogy a valóságot „programozzuk”, úgy fogunk reagálni rá, és úgy fog a valóság megjelenni előttünk.

Ha megtanuljuk, hogy a gondolataink eredménye vagyunk, és a saját Univerzumunkban ez a törvény, csak annyit kell tennünk, hogy elgondoljuk, milynek akarunk lenni, és olyanok leszünk.

Sőt – ha hisszük, ha nem - , ez már jelenleg is így működik.

Képesek vagyunk arra, hogy megteremtsük a testünket, a korunkat, hogy elrendezzünk mindent magunk körül, mert magunkat motiváljuk, erősítjük, és magunkat alkotjuk meg.

A Nagy Semmi mindannyiunk számára tehát a Határtalan Lehetőségek Birodalma. Ott az Isteni Tudat „uralkodik”. És ez Végtelen.

Valamikor egy „folyamatban”, megváltozott tudat állapotomban Mózes egy párnán gyűrűt küldött nekem a következő üzenettel: „Királynő lehetsz, ha elfogadod”.

Elfogadom. És uralkodni fogok az én birodalmamban.

A Szeretet Törvénye szerint.
 

A legmagasabb tekintély bennünk lakozik. Azért, mert mindannyian közvetlen kapcsolatban állunk az Istenivel. Isten mindannyiunkat egyformán inspirál, és mindannyian rendelkezünk  azzal a képességgel, hogy hozzá férjünk az örökkévaló bölcsességhez.

Bámulatos dolgokat cselekedhetnénk meg, ha nem tudnánk, hogy nem vagyunk képesek rá.

Ha valami hihetetlen, vagy rendkívüli dolog történik velünk, azt mondjuk: talált kincs, szerencse, véletlen egybe esés, talán Isteni beavatkozás. Mintha nem tudnánk azt elfogadni, hogy Isten valóban közvetlenül inspirálhat minket bizonyos gondolatokra, cselekedetekre.

A legtöbb ember hisz Istenben, de csak kevesen hiszik, hogy az Isten hisz bennünk. Pedig nem is lehet másként. A Teremtő nem hinne önmagában, mibennünk, akit saját képére teremtett és akik az ő része vagyunk?

Meg kellene végre tanulnunk, hogy nincs semmi, amit ne tehetnénk meg, ez csupán a tudatlanság illúziója. Ez eltörölhető.

Semmi másra nincs szükségünk csak arra, hogy emlékezzünk, kik vagyunk valójában. Amíg valóságosnak képzeljük az illúzióinkat, addig nem tudunk erre emlékezni. Meg kell értenünk, hogy az illúzió csak illúzió, hogy mi hozzuk létre valóságos célból ugyan, de maga az illúzió nem valóságos.

A világon, a környezete alakulása az „emlékezésemtől” függ. Vagyis attól, amit előveszek, előbányászok a tudatalattimból.