Egy képzett lelki gyógyító felismerheti a fizikai tünet mögött meghúzódó érzelmi és mentális okokat, és hozzá segítheti a beteget ezeknek az okoknak a felszámolásához. Ez a változás bizonyos idő után a fizikai testben is megmutatkozik: az egészség helyreáll.

A transzperszonális pszichológia célja és lényege pedig pontosan ez (többek között).

A folyamatban, transzállapotban a beteg – a terapeuta vezetésével – saját maga találja meg az eltérés okát, és ki is javítja azt. Mint ahogy ez az én esetemben is történ(ik)t. A kardiológiai ellenőrzések azt bizonyítják, hogy az infarktus alatt sérült szívizom már csak „kába”. Vannak benne éledező sejt-szigetek. Addig, amíg ez a folyamat zajlik, a szívem ép izomszövetei szeretettel segítik a „kábult” csúcsot: mintegy átveszik annak szerepét. Egy ilyen vizsgálat alkalmával a kardiológus azt mondta nekem: „Márta, csodák is kellenek.”

Minek ezt tovább ragozni? Onnan nézve lehet, hogy csoda, mert a magyarázat még nem egyértelmű.

A lelki gyógyítás magasabb szférákhoz tartozó hullámsávban történik, a beteg és a terapeuta együttműködéséről van szó.

A legjobb eredményt úgy érhetjük el, ha maga a beteg belátja, hogy ilyen fajta segítségre van szüksége. És ezt a segítséget kéri is.

Az orvos és a lelki gyógyító fogalma gyakran kibékíthetetlen ellentétet sejtet, de idővel remélhetőleg felismerjük, hogy valójában két, egymást kiegészítő gyógymódról van szó, és ezeknek tulajdonképpen kéz a kézben kellene haladniuk.

Egyszer biztosan ez is eljön.

Én készen állok úgy is, mint páciens, és úgy is, mint leendő terapeuta.

„Az egész világ fantázia, miközben Ő a Valós a Valóságban. Aki ezt megérti, ismeri a lelki út minden titkát.”

(Ibn Al’-Arabi <1165-1240>)

Vajon hajlandók vagyunk-e elfogadni azt, hogy az Univerzum(unk) lelki, és az anyag, amiben idáig meggyőződéssel hittünk, csupán félrevezető – tömegeket manipuláló – illúzió?

Talán igen. Ilyen nagyméretű paradigma-váltáshoz azonban hosszú idő kell.

Nagyon valószínű, hogy nem az Intelligens Világegyetem (Isten) létét lesz nehéz elfogadnunk, hanem azt a teljes felelősséget – és az ezzel együtt járó szabadságot -, amit saját életünkért, létünkért és az Univerzum fejlődéséért vállalnunk kell.

Hajlandók vagyunk-e elfogadni, hogy nincsenek tőlünk független külső körülmények, véletlenek és sorscsapások ?

Ez – úgy tűnik – egyéni, lelki fejlődés kérdése….