Bevezetés helyett:

T a l á l k o z á s      Ö n m a g a m m a l

Én ÉN vagyok. Én minden vagyok, és benne vagyok a mindenségben.

A világ tükör, engem mutat meg nekem. Belenézek a tükörbe. Szép a kép, gyönyörű. Rácsodálkozom. Visszhangzik a bensőmből kiáradó hang. Valamit mond. Rajtam múlik, hogy megértem-e és jól értem-e. Hiszen nekem szól a hang: „Járd az utadat ! Figyelj és rálelsz az ösvényedre ! Nincs kitaposva előtted, mert ez reád vár. Engedd, hogy a szeretet fogja a kezedet, és vezessen. A dolgod egyszerű, tudatod még nem fogja, de igazi ÉN-ed már sejti küldetésedet, amiért ezen a bolygón létezel. Menj tovább a fényhez ! Néha már megérintett. Figyelj és érezd a fényt, fogadd el, hogy szétszórhasd önmagadból a világban. És vissza fog rád ragyogni.”

Milliárdnyi éned van, a végtelen paránya a „jelen – léted”. A folyamat téged formáz, és e formában mindig ÉN-ed van jelen. A teremtés csodája vagy, egy isteni gondolat, mely önmagáért, a mindenségért lett és „belemúlik” egykor a semmibe, ami a minden.

Lüktet bennem az élet – erő. Hallom az összes fülemmel, mert a lelkemnek is van füle.

Érzem, hogy működöm, mert működtet a mindenható szeretetenergia.

Vigyázok magamra, mert senki nem teheti ezt meg, csakis én.

Megbocsátok mindenkinek, önmagamnak is, hiszem így vagyok igazi ÉN, ha vélt tévelygéseimet is elfogadom. Önnön magam testi-lelki egészsége az eredmény. És mi másra van szükségem ?

Ez a harmónia kívül-belül; egybeolvaszt mindent, az elfogadó, megbocsátó szeretet.

Én ÉN vagyok, mert az akarok lenni.
 

Most, itt ezt írtam, de még egyszer ugyanez nem lehet, mert az már a következő rezgés-együttes eredménye lesz.
 

                                                                                                          Hartyáni Márta

1997. november 06-án, 9.45-10.05-ig