|
oldal 5 / 5 Ez a fényjelenség a dolmen nyílása körül a szem számára láthatóan csak a fotón mutatkozik meg.
A dolmenekhez az utóbbi időben főleg azok az emberek járnak, akiket Anasztázia gondolatai lelkesítettek fel, akik életüket teljesebben és örömtelibben szeretnék élni, és hazájukat boldogabbá akarják tenni. Olyanok, akik az útjukat keresztező gondokat megoldani próbálják. Ez ahhoz vezet, hogy a dolmen körül növekszik egy olyan tér, melyet maguk az emberek hoznak létre a Szeretet, az Öröm és a Harmónia iránti törekvésükkel. Ez a sugárzás-rezgés és magának a dolmennek a kisugárzási tere kölcsönösen befolyásolják egymást. Ez meghatározott feltételek mellett rezonálni tud és ennek következtében a Szeretet Energiája többszörösen felerősítve vezethető tovább. Ha a földkéreg repedései által minden dolmen össze van kapcsolva, akkor ez az Energia eljut minden aktivált megalithoz és a környezet és távolabb élő emberek is tudják fogadni azt. Azok, akik egyszer már jártak egy dolmen közelében, nem csupán fogadják az ilyen Energiát, hanem magukkal viszik a képességet is, hogy bárhol újra rá tudjanak hangolódni és ezt az Energiát újra tudják érezni.
|
Pithák - erővonalak Írta :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
dátum: 2007-06-16 13:58:21 Dr. Baktay Ervin írja a Rádzsa Jógáról szóló könyvében, hogy a Természetben 2 féle "erőkör"-t, védikus kifejezéssel pithát különböztetünk meg. 1. Természeti képződményhez (hatalmas erdő, domb, hegy, forrás, folyó, vízesés, barlang stb.) tartotó pitha, aminek "ereje" állandónak mondható. 2. "Emberi csoportosulás kifejtett (spirituális, energetikai) tevékenységéhez", tartozó pitha, ami már nem állandó. Amint az adott ember csoport (pl. szerzetesrend) befejezi a tevékenységét, elköltöznek a helyről, a pitha ereje egy ideig megmarad, aztán fokozatosan megszűnik, eltűnik. Durva hasonlattal élve olyan ez, mint az állandó, permanens mágnes és az elektro mágnes hatásmechanizmusa... Valószínűnek tartom, hogy a tudatosan felépített Dolmeneknél mindkét pithával szembesülhettek egy idő után megalkotóik, használóik és a környezetük is. Mivel a belső "tér" volt kimunkálva, így ezek MÉRETEI" voltak a legfontosabbak! (Lásd Blobal Scaling tudománya, Marcus Schmieke előadásai, tanfolyamai, vagy Hartmut Muller kutatásait.) A "belső terek" rezgések átadására lettek "kitalálva". Ez nem hinném, hogy csupán csak az információátvitelt szolgálta, mivel a megvilágosodottak ilyen készülékek nélkül is tudtak (tudnak) egymással gondolati úton kommunikálni. Inkább a felsőbb szférákkal való kapcsolattartásra szolgált... Érdemes lenne kipróbálni ezeket a dolmeneket különböző szent szövegek recitálására használni, természetesen egy megfelelően megvilágosodott Guru vezetése mellett. Védákat, a Koránt, Gregoriánokat, Sámán énekeket stb. De a megvilágosodott Guru személyes vezetése, felügyelete és ellenőrzése elengedhetetlen. Egyébként több kára lehetne a kísérletnek mint haszna... A szerkezeti felépítése (számomra) védikus eredetre utal, hasonlít az Univerzum spirális (kör alakú) szerkezeti felépítésére, a "ricsák" szerkezetére. (Bővebben lásd Maharishi Mahesh Yogi Védikus Tudományát.) - Jenci -
| Kérdés Írta : István dátum: 2008-05-20 19:50:39 Léteznek dolmenek Magyarországon is ?
| Vannak dolmenek Magyarországon is? Írta :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
dátum: 2010-07-01 18:43:49 A dolmenek építése kultúra-függö? Vagy önálló "dolmen-kultúra"? Vallási, ös-tudományos, varázslatos, táltos, vajákos, vagy jó-boszorkányos? Én is ismerek helyeket, melyeknek "kisugárzásuk" van... és itt valóban nem atomszennyezésröl van szó, hanem valami megmagyarázhatatlan eröröl, melynek erös vonzzása és érdekes, harmonikusan nyugtató ereje van. Ezt mint világjárta mat-fiz-es, de nem hitetlenkedö analitikus mondom. Magyarországon hol vannak ezek a helyek? Mert hogy ott is vannak, abban biztos vagyok.
| Erőhelyek, "szent helyek" Írta :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
dátum: 2011-05-07 13:31:06 Sziasztok! Szerencsére nem kell a világ végére zarándo- kolni erőhelyekért, "szent építményekért"! Ahogyan a legnagyobb titkok is közelebb vannak hozzánk, mint a kezünk és lábunk, úgy nyitott szemmel és szívvel felfedezhetjük a más világokra nyíló kapukat, a megtisztulásra almalmas helyeket ITTHON is. Minden korszakban a templomok, szent helyek, beavató helyek nem akárhol épültek fel, hanem ún. erőhelyeken, a nagyon magas rezgésű energiavonalak metszéspontjain, (Krisztus-háló, stb., többféle elnevezése is van). Ilyen helyeken létesültek az ősi (igazi, belső) vallások, misztériumvallások beavatóhelyei, szentélyei Egyiptomtól (piramisok, necropolisok) Görögországig (Delphoi, stb.), de ilyen a katárok (belső keresztények) beavatóbarlangjai Dél-Franciaországban, a délszláv bogumilok szarkofágjai (amikben soha nem voltak holttestek, hisz nem temetkezési célt szolgáltak!) , stb. És itt érkezünk el hazánkig, hisz a misztérium-vallások emlékeiből szépen látszik, hogy nem kell elzarándokolni sehova, mert nálunk is van erőhely bőven! Csak érezni kell! Ilyenek a Mithrász-és Izisz vallások szentélyei: Aquincum - Mithraeum, Szombathely - Ízisz-szentély (Iseum), Fertőrákos - Mithrauum, stb. Ezek a rejtély-vallások a római katonákkal érkeztek, és épült sok szentély egész Európában, hogy aztán az állami segítséggel megerősödő államvallás (a "kereszténység") rátelepüljön, és elnyomja szellemi és fizikai értelemben egyaránt...
|
- Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
- A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
- A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.
|