|

Többen kérdezték tőlem, mint fordítótól, hogy kit ábrázol a kép, amely Anasztáziáról a magyar internetes oldalon jelent meg és máshol is hozzáférhető. Fogadják szeretettel egy hosszabb interjú részletét, melyben Vlagyimir Megre (régebben, még 2001 júniusában) éppen erre ad választ:
- Ki Anasztázia: ember vagy csak egy kép-képzelet?
- Anasztázia egy hús-vér ember, aki a tajgában él. Egy szép, jóságos és nagyon okos nő, akinek hihetetlenül fejlett logikai érzéke van. Anasztázia ugyanakkor egy kép is. Tudatosan és akarva hagyta, hogy képpé-képzeletté váljon mások gondolataiban, szívében, mert a kép a szellemhez szól. - Ki van az orosz Anasztázia könyv borítóján (a magyar változatban a borító belső oldalán)?
- Még mielőtt az első kiadás megjelent volna nem volt sem pénzem, sem lehetőségem, hogy én szabjak feltételeket a kiadónak. Megpróbáltak meggyőzni, hogy ahhoz, hogy a könyv lekösse, megragadja az olvasót, szükséges a borítóra valami olyat tenni, ami tetszik az embereknek. Ez lehet egy csupasz nő, gyerek vagy állat, de feltétlen kell rá valami. Különben Oroszországban nincs remény arra, hogy vigyék. Ezzel nem tudtam egyetérteni. Ekkor azt javasolták, hogy ha másképpen nem megy, akkor ne legyen pucér, de legyen rajta egy csinos, érdekes nő. Úgy döntöttem, hogy ez Anasztázia lesz. Nem voltam benne azonban biztos, hogy elfogadja-e a javaslatot. Amikor újra találkoztam vele, elmondtam neki, hogy fontos, hogy ki legyen sminkelve és csinosítva. Anasztázia ezt vidáman fogadta, hiszen mindig minden érdekes dolog vonzza. Csak később értettem meg, miért egyezett bele és miért jött el a fénykép elkészítése miatt még Moszkvába is. Voltaképpen egy kisebb forradalom játszódott le a fénykép kapcsán. Mert hát miért is ne lehetne egy szép, csinos, sminkkelt nő szellemi, és miért tartják csak a szürkének tűnő, kendőbe burkolózó nőket szellemieknek? Láttam én már kendővel a fejükön feketébe bújt nőket, akik olyan messze álltak a szellemiségtől, mint én az égtől. Ezzel egyáltalán nem áll szándékomban megsérteni azokat a nőket, asszonyokat, akik kendőt viselnek. Ezt képletesen mondtam. Bár az is igaz, hogy a számítástechnika hatására Anasztázia egy picit másképpen néz ki, mint amilyen a valóságban, de megmaradt benne az az egyenes, büszke tartás, mely olyan jellegzetes rá és a szellemi mélységekről és rendkívüli jóságáról árulkodó tekintet. - Anasztázia válaszait magnetofonszalagra rögzíti, vagy jegyzeteket készít?
- Nem. Nem használom sem ezt sem azt. Ő olyan képszerűen beszél, hogy ha akár egyetlen mondatot is mond csak, soha sem tudom elfelejteni. Betéve tudok egész fejezeteket. - Nem érzi, hogy nős férfiként Anasztáziával bűnt követett el?
- Tudja, az az érzésem, hogy életemben egyetlen egyszer nem követtem el bűnt,.. éppen Anasztáziával. - Hogyan képzeli el további életét Anasztáziával, a tajgában?
- Le lehet egymás mellet élni éveket is úgy, hogy nem tudtuk egymást igazándiból megismerni, ezért elmagányosodunk. De lehet egymástól fizikailag távol élni és mégis érezni a másikat. Én állandóan érzem Anasztázia jelenlétét. Sikerült neki olyan csodálatos Szeretetteret varázsolnia körém, hogy úgy érzem, mintha Isten karjaiban hordozna. Nem, én nem élhetek a tajgában. Képtelen volnék rá és különben is, nekem itt, a mi világunkban kell végeznem a dolgom és készíteni fiam számára a Szeretet Terét. - Boldog Ön, Megre úr?
- Igen, természetesen boldognak érzem magam, olyannyira, hogy szinte el sem tudom hinni. |
- Írta :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
dátum: 2009-05-11 17:32:21 engem is anasztáziának hivnak:W 
| igaz Írta :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
dátum: 2010-05-05 19:23:46 Szerintem igaz en hiszek a csodakban , szerintem nemcsak kep! 
| anasztazia Írta : anasztazia dátum: 2010-11-28 19:03:41 engem is anasztazianak hivnak es nagyon buszke vagyok a nevemre
| anasztazia Írta : V.Anasztazia dátum: 2010-11-28 19:07:43 szerintem az Anasztazia nagyon szep nev 
| Anasztázia neve és képe Írta :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
dátum: 2011-06-24 19:20:40 Amint a könyvekben többször is említik, Anasztázia fényképe pozitívan és inspirálóan hat az emberek érzéseire, gondolatvilágára. Testileg-lelkileg megújul, emelkedettebbé válik a fénykép puszta nézésétől bárki. Ez nem véletlen, ez nem mese és nem meseszerű valami; Anasztázia a hús-vér ember, aki csak a jóságot, a fényt és a szeretetet ismeri és éli meg mindennapi élete során. Anasztázia hűen tükrözi Teremtőnket, Aki a saját képére és hasonlatosságára teremtett MINDEN embert. Csak ezt mi elfelejtettük. Anasztázia segítségével újra felidézhetjük ezt az igazságot, a többi pedig már csak rajtunk múlik. Szeretettel: Mészáros Ágnes
|
- Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
- A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
- A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.
|