|
ANASZTÁZIA Azon kevés könyvek egyike amit az ember egyszuszra akar végig olvasni, és nem azért mert nem lehet letenni, hanem mert NEM AKARJA Letenni!
A laikus ember számára ez egy megmosolyogtató jó kis mese. Nekünk viszont ŐSI IGAZ MESE!! Mert E MESE, MIND ÉG IGAZ (ÉGI AZ)! De csak annak aki megérti azt, és elGONDOLKÓDIK rajta. Őszintén megörültem a történetet olvasva, mert azt hittem, hogy ez a Létforma már csak az emlékeinkben létezik. Mármint azok emlékében akik hisznek benne, hogy valaha ÍGY Éltek az ŐSÖK! Azok akik valaha a Tudásukkal URAL KÓDtak Mindenen önMAGuk által, Egységben a természettel és nem leigázva és kizsákmányolva azt! Ez az IGAZI SZABADSÁG!! Amikor ÖN MAG ÓD URA VAGY, és nem mások kiszolgáltatott RAB SZOLGÁJA! Mint MA! Ők a MAG URAI, a TUDÁS URAI. MAG US: TUD Ó ember, TUDÓ ŐS. Mint TOT ŐS, tehát TUDÓS vagyis Atyai (MAG) TUDÓ-TATA ŐS-TAT OS-TÁLTOS ahogy a MAG(gy)GAR Nemzte ma is Ősi nevén nevezi ezen Embereket! Azért említem mindezt, merthogy MI IS éltünk Réges Régen az URALon túli területeken IS!! Ezért a leírt történet számomra egyáltalán nem kitaláció, hanem igenis valós alapokon nyugszik, mely az ŐSI múltat idézi fel emlékezetünkben. Mert Ma a legnagyobb Tudatpusztító járvány a CIVILIZÁCIÓ!!! Mely egyben a Szabadság Börtöne! Igen is LEHET a természetben élni „vadállatok” társaságában, meztelenül, egészségesen, Szabadon akár több Száz évig is! Lehet helyhezkötötten, és mégis mindent tudni a Világról és annak dolgairól! És nem csak a szilárd étel táplál minket, hanem a Mindenséget átható és fenntartó Energiák is. A kezdetekben nem kellett kioltani semmilyen élőlénynek az életét azért, hogy táplálkozzunk és ruházkodjunk, ugyanis akkor nem volt rá szükség! Ahogy ez e könyvben le is van írva. De az ember mára már elvesztette az alkalmazkodóképességét a megváltozott időjárási viszonyokhoz. Régen ugyan úgy tudta, a testének hőmérsékletét szabályozni (URALNI), mint azt máig is teszik az állatok. A Főhős URALJA nemcsak a környezetét, de a Mindenséget is! Mindeneknek URA így Ő, és csakis ŐSTEN az Ő MUNKÁLTATÓJA! És nem Alkalmazott, hanem MUNKATÁRS a Teremtés Folytonosságában! Ez lenne az ideális Paradicsomi Létállapot ahol minden Létforma Egységben Él, Tiszteli a másikat, de ugyanakkor tudja a helyét és szerepét az Élet nagy Színpadán. EZ CSAK ILLÚZIÓ!? NEM!!! Ez az illúzió ami Most van! Mert ez az Életnek megcsúfolása! Amikor az Emberiség nagy bajban volt mindég a természethez fordult segítségért, mégpedig úgy hogy Visszavonult akár magányosan is a természetbe, és OTT Megkapta a Választ a Megoldásra! De lassan már nincs természet ahová visszavonuljon, és megtalálja Ön MAGa Belsejében Ön MAG IÁt, a TUDÁST! Érző Lelkű ember nem tud a Szemétdomb csúcsán Meditálni, és hiába keresi a FÉNYT a Neonlámpák erdejében. MÁS EZ AZ ERDŐ! Hol is maradt hát Tisztaság, Rend, Fény, Nap, Hold, Csillagok? Hol is maradt hát ami Kezdettől fogva TERMÉSZ ETESS?? (MAG-TÁPLÁL) Tehát Tápláló Tudás. Mert nincs olyan freskó mely szebb lehetne a Csillagos Égboltnál, nincs olyan ágy mely kényelmesebb lehetne a puha, zöld pázsitnál, és nincs olyan lexikon amely többet Tudatna Veled mint amikor Teremtő ŐSTENed Mesél TENEKED! De a MAG URAK meséjében a szemétdomb csúcsán is találhatsz valami pici fényt, értéket. Ha Kapirgálsz! Mert egy kis Kakas is rálelhet egy gyémánt félkrajcárra ami néki óriási érték. De azt meg is kell tudni védeni! Kitartani érte tűzön vizen át. Mert tudd, hogy, hogy Van aki ezt elakarja tőled venni hogy a Fényt örökre a sötétségbe zárja! Azt mondod, hogy ez a Könyv nem is ezekről szól!? Akkor GONDOL KÓDj és MAG TUDOD a választ. Mert a mesék a Titkok Hordozói, és Én Szeretem a Meséket. És ennek a mesének csak egyetlen ici-pici hibája van. Mégpedig, hogy várni kell a Folytatásra. De a Türelem Rózsát terem! Így hát Küldöm ezt a Szál RÓZSÁT azoknak az Embereknek akik munkájukkal lehetővé tették, hogy a jelen ablakán át önMAGunkra ismerhessünk az ŐSI MÚLTBAN!!! ŐSTEN ÁLDÁSA LEGYEN RAJTUK! Tisztelettel: Kertész András /Bandus/ - Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
- A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
- A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.
|