Már egy-két évvel ezelőtt halottam arról, hogy valahol Szlovákiában szintén alakulnak családi települések (CST). Később el is jutott hozzánk az egyikük magyar neve: Boldogfalva. Rögtön úgy éreztem, el kell mennem oda: nem is volt túl messze, tőlünk alig 350 km távolságban, a szlovákiai Eperjestől néhány kilométernyire. A látogatás valahogy mégsem akart összejönni. Közben egy pár CST-t azért meglátogattam Oroszországban, ahol mindig is azzal a vágyammal kellett harcolnom, hogy maradjak és azokkal az emberekkel éljek, akikkel egy hullámhosszán gondolkodok és érzek. Ilyenkor mindig azt mondogattam magamnak: ha ide landoltam, akkor valamit itt kellene csinálnom. Szóval ezért mostanában leginkább az érdekel, hogy a CST mozgalomban mi fontos történik az új hazámban, Magyarországon, vagy legalább a közelünkben, a szláv testvéreimnél, vagy a románoknál.

Röviden, az idei hosszú egyeztetés s várakozás után (mindig is türelmetlen voltam) az Anasztázia sorozat magyar fordítójával, Bartkó Edithtel sikerült megegyeznünk egy augusztus végi időpontban. A látogatásunk (Oszim Tányával Dunakesziről mentünk együtt, az alternatív energia szakértőnk, Ungvári Sándor az utolsó pillanatban sajnos nem tudott csatlakozni) elhalasztása teljesen érthető volt: a tavaszi szezon igen feszülten alakult Boldogfalván. Egész erdőnyi gyümölcsfa- és vadfa csemetét kellett kiültetniük, közben vízmegtartási és tereprendezési rendszert is alakítottak, úgyhogy minden, a teremtési folyamatot zavaró körülmény (ide tartoznánk mi is, a „drága vendégek”) komoly veszteség lett volna a telepesek számára. A szezon mindig rövid, a feladat viszont mindig túl sok. Ezt még inkább tapasztaltam az Oroszországi CST-en: sok mindent meg kell csinálni, amíg az időjárás engedi, egyéb dolgok – szakmai szemináriumok, vendégek (kivéve az önkéntes segítőket), „fonók”, ismerkedési rendezvények, stb. – eltolódnak késő őszre, amikor kint már szemerkél a hideg eső. Szóval, az augusztus végei látogatásunk során mégis kicsit úgy éreztem, hogy a telepeseket megfosztom drága idejüktől, bár az igazság az, hogy Boldogfalva teremtői valahogy nagyon ügyesen tudták ötvözni a vendégfogadói és eredményes tereprendezési/vízgyűjtőrendszeri munkálatokat. Így, amit meg kellett csinálni, az el is készült. Legalább is, senki sem volt ideges, hogy valami nem készül el időben, pedig egy CST létrehozásakor van mit tenni akár éjjel-nappal is.

Az első telepesek

Rudo és Milenka kissárosi házaspáron és Edithen kívül Boldogfalva legelső telepesei között ott volt Katka is: elindulásunk előtt vele leveleztünk, egyeztettük a részleteket, mert ő ért oroszul. S ő volt az is, aki kimentett bennünket Kissárosból, ahol sikeresen eltévedtünk, és Margarétához, Edith maringotkájához kísért, ahol két éjszakát töltöttünk. (Maringotkának itt a lakókonténert nevezik – konyha/étkező/nappali + hálószoba, egészen élhető bázis a CST projekt megvalósításához.)

„Ökológiai termesztés”

Az „ökológiai termesztési” státusz érthető okokból most kényelmesebb Boldogfalva számára, mint a családi település: kevesebb felesleges kérdés, gyanakvás, több fejlődési lehetőség. ÍgyBoldogfalva egy tucatnyi családjához beköszöntött „a sors ajándéka”. Sikerült megnyerniük egy (reméljük ennek a továbbiakban, mint eddig is, leginkább pozitív kihatásai lesznek) komoly EU-s tender első szakaszát: vegyes erdőtelepítés és vízmegtartási projekt megvalósítása ezen a dimbes-dombos vidéken, Eperjes környékén. Kissáros környéke igen hasonlít az észak-magyarországi tájakra, ahol akár a sok eső, akár a csapadék hiánya komoly okoz gondokat. Vagy a szárazság miatt szétrepedezik a talaj, kifakul a növényzet, vagy a táj pillanatok alatt sárpatakká alakul. A projekt első szakasza most már látványosan alakul: a dombok tetejéről lefelé indulva kisebb-nagyobb árkok, csatornák, lyukak egész rendszere látható, ami itt-ott apróbb tavacskákkal egészül ki. Így a víz nem szalad le a lejtőn, megmarad a dombokon, és amikor ott voltunk, az egyhónapos aszályos, szellős időjárás ellenére még a domb tetején is minden gyönyörű élénkzöld tavaszi színekben virított. Néhány éven belül az ilyen típusú vízmegtartás a talajvizek emelkedését is eredményezi, úgy, hogy nem kell majd a telepeseknek a vizet „ki-tudja-honnan” szállítaniuk: a domb tetején törnek majd fel a források. E rendszer kidolgozója egy cseh/szlovák vízügyi zseni, Michal Kravčik. Természetesen a telepesek párhuzamosan vegyes – gyümölcsfa és vadfa csemeték tömkelegét ültették ki, ezek is a vízmegtartási rendszer szerves részét képezik. Nem kell mondanom, hogy nehézgépek nélkül egy ilyen feladat megvalósítása szinte lehetetlen, vagy nagyon-nagyon hosszú lenne. A tender győzteseiként a boldogfalviak nem csak ilyen műszaki segítséget, de még másfélezernyi facsemetét is kaptak. A férfi telepesek többsége igen gyorsan elsajátította a bob és kismarkológép használatát és ügyesen kivitelezték a napi feladatokat: akkor éppen egy kisebb tavat alakítottak ki.

Szóval, a nemigen „ígéretes” tenderrészvevőként induló Boldogfalva legjobban teljesített és a tender második szakaszában már talán legesélyesebbként indul. Azonban nem öncélú ez a dolog, mondták: most e tender céljai egybeesnek a CST projektéivel, és óriási segítséget jelent a település fejlesztése szempontjából is.

A születési szakasz: terület és lakóhelyek

Eddig csak Oroszországban jártam néhány CST-én, ahol az emberek már 5-6-7-8 éve élnek, dolgoznak, alkotnak. Boldogfalva pedig éppen most születésének talán leglátványosabb és legfáradalmasabb szakaszát éli. Kicsi ugyan az alkotói közösség, de megéreztem benne a nagy erőt. Ma Boldogfalva kb. 25 hektáros területet foglal el. A telkek nagysága kb. 1-2 ha családonként és a helyi parasztoktól való felvásárlás útján sikerül folyamatosan gyarapodnia. Nehézkés folyamat ez: látva a hely népszerűségét a „ökotermesztők” körében, a helyi gazdák egyre drágábban akarják eladni a tsz részesedésüket. Katka viszi ezt a keresztet, tárgyal, alkudozik, és így egyre növekszik az „ökológiai termesztés” területe, a boldog családok száma, bár most is vagy tízen várnak saját kishazára Boldogfalván.

Maga a föld ezen a környéken nemigen jó: agyagos, nehéz, nem valami termékeny talajról van szó. Egyelőre. Az élet itt mostanában inkább a tavaszi-, nyári- és a kora őszi szezonban pezseg, az időjárástól függően: az agyagos lejtőkön egy kisebb zápor után is nehéz a közlekedés, nem beszélve az őszi-tavaszi úttalanságról.

Mára az egyetlen kész lakóház Rudolf és Milena birtokán áll: már néhány éve építették fel, miután megismerkedtek az anasztáziai jövőlátással. A szomszédaik, Petyó és Katka készülnek egy szalmaházat fölhúzni, valószínűleg jövőre. Amíg a boldogfalviak vendégszeretetét élveztünk, Katkaék nyári rezidenciájukon munkálkodtak: tágas, könnyű faház, méretes „spájzzal” az emeleten, ahol minden elfér majd, a termés is, a gyógynövények is, de még a ping-pong asztal is! Innen, a nyári bázisról tervezik a szalmaház felépítését. A többi telepes „bázisai” többnyire maringotkák, vagyis kerekes lakókonténerek. Egy ilyen konténer két helyiségből áll: egy konyha/nappali és egy hálószobácska. A szigetelésük úgy elmegy, bár kánikulában és komolyabb hidegben nehéz benne megmaradni. De pont jó egy hétvégére, ünnepnapokra, szabadságra, amikor idejönnek a telepesek alkotni és pihenni. Hiszen egyelőre Boldogfalvának nincs állandó lakosa, szinte mindenki vagy a szomszédos Kissárosban (Maly Šariš), vagy Eperjesen (Prešov) lakik és dolgozik.

A segítőkről

Világos, hogy a három napos ott tartózkodásunk során az itt zajló folyamatok csak kisebb részét tudtunk megtapasztalni, érzékelni. Talán ép ez volt számunkra fontos, hiszen átéreztük a telepesek szándékának mélységét is, megismerkedtünk különös emberekkel, akik bár nem feltétlenül boldgogfalvi telepesek, de rendszeresen járnak oda és nem csak erkölcsi-szellemi, de tényleges, kétkezi segítséget is nyújtanak (építkezések, tereprendezés, egyéb), vagy ismereteket adnak át. Így kerültünk össze Máriával, a füvesasszonnyal is, aki egyébként jogaoktató és egészséges életmód tanácsadóként tevékenykedik, és akit gyakran látni Boldogfalván. Mit nem tanított nekünk ez a Mária e rövid idő alatt! Hogyan ismerjük fel a legfontosabb/alapvető gyógynövényeket a maringotkánk körül, hogyan vibráljuk az italokat-ételeket, hogyan tisztítsuk szervezetünket, meg sok más dolgot is. (Bár megjegyeztem volna legalább egy negyedét!) Eredményeképpen szinte lelegeltük a környező lejtőket: az a növényt erre jó, amaz meg arra, ebből meg kiváló teát lehet készíteni… Szóval becsontosodott húsevőként megéreztem, hogy minden ideológiai kényszer nélkül, simán tudnék hús nélkül élni, ha a természet közelében és együttgondolkodók között vagyok, amikor más forrásból táplálkozik az ember és a LÉNYEGI dolgokon „töri” a fejét. Valószínűleg ezért olyan jó ilyen helyeken tartózkodni, és ezért nyúlok időnként újra és újra Anasztázia könyveihez.

Áram és víz. Önellátás

Még nem alakították itt a település számára oly fontos elemeket, mint az önálló víz- és áramellátási rendszerek. A szükséges áramot egyelőre kikölcsönzött generátorral termelik (munkálatok során pl.), a háztartási minimumot meg az akkumulátorokkal biztosítják.

Az egyetlen villámosított objektum Boldogfalva úttörőinek, Milenkának és Rudolfnak a háza, ahol a világításra és egyéb, nem túl nagy energiaigények kielégítésére néhány napelemet használnak. Katka és Péter is felszereltek egy pár ilyen szerkezetet nyári falakjuk tetejére, de a beüzemelés még nem történt meg (bár amilyen hosszan dolgoztam ezen az íráson, lehet, hogy már van áramuk:-). Jövőre tervezik a szélerőmű felállítását, hiszen ha másból nem, a szélből itt mindig dömping van.

Az ivóvízkérdés szintén megoldásra vár: ma még a szomszédos falu vízvezetéke a boldogfalviak fő vízforrása. Bár, ahogy mondták, a vízmegtartási rendszer befejezésével és a talajvízszint emelésével néhány éven belül várható a természetes tiszta vízforrások felszínre törése is. Még a domb tetején is, és ez nem valami sci-fi: pontosan kiszámított és kikísérletezett hidrotechnikai technológiáról van szó, bármennyire is kezdetlegesnek tűnnek az elemei, csupa árok és gödör! Gazdasági célú felhasználásra meg az ég ajándékát – az esővizet is gyűjtik és/vagy nagyobb tartályokban hozzák Kissárosból.

Az esti tűz

Az esti tűz körüli találkozásokra – ahogy az Valentina és Jurij, az Anasztázia sorozat cseh nyelvre való fordítói és kiadói, érkezése alkalmából is történt – rendszerint nem csak a boldogfalviak jönnek össze. Megjelennek „együttérzők”, segítők és kíváncsiskodók is a közeli és messzibb településekről. Szerencsénkre így történt most is, a vendégeket néhány tucat ember üdvözölte, némi harapnivaló, kis sütemény és saját termesztésű biózöldség lett a beszélgetés „nyitánya”, ami a családias légkörben még jobban eset. Milena és Rudolf birtokán zajlott a találkozó, és ők gondoskodtak a vendéglátásról is. A zöldség meg Katkaék konyhakertjéből, az első, szerény permakultúrás termésből érkezet. Amire mindenki várt, az természetesen a fontosabb témákat érintő beszélgetés volt, a válaszok Anasztáziáról, a Vlagyimir Megre könyveiben felvetetett témák sokaságáról. Azok is kérdeztek, akik az Anasztázia eszméjét sajátjuknak érzik és szívükbe zárták, azok is, akik önállóan jutottak el hasonló gondolatokhoz, és azok is természetesen, akiknek egyszerűen elegük van a világban uralkodó káoszból és igazságtalanságból. Már éjfél is elmúlt , amikor azon fogtam magam, hogy mindjárt leesek a padról. Tanya is fáradt volt, a távoli vendégek egy része is elment már. Elballagtunk lefelé mi is.

A búcsúzkodás

Sosem szerettem a búcsúzkodást. Elszomorító számomra. Bár itt nem esett nehezemre, mert abszolút biztos voltam abban, hogy hamarosan visszatérek: nem vendégként, hanem egy-két hétre segítőként inkább. Szeretnék részt venni például a település Közös Házának felépítésében. Ez olyan fontos dolog, talán egyetlen saját nemében, amivel meg kell kezdeni egy új CST létrehozását. Ma a szlovákiai Boldogfalván, Š»astnán még nincs ilyen. Bár… az elindulásunk előtt František (aki egy szociális otthonban dolgozik a közeli Eperjesen és szintén tervezi a letelepedést) mutatott nekünk egy helyet Edith maringotkája felett: itt nem sokára megkezdjük a közösségi vályogház építését… Megvan a terv és az ütemezés is! A CSP közösségének fejlődése szempontjából a Közösségi Ház (jelenlétét nem lehet túlbecsülni) jelenléte felbecsülhetetlen. Úgyhogy Isten segítse Boldogfalvát és barátságos lakóit ebben is és egyéb projektjeik megvalósításában is! És főleg abban, aminek varázslatos kisugárzását ott már lehet érezni – ez a „Szeretettérnek” a „Priestor lásky-nak” a létrehozása és fenntartása.

Szóljon hozzá!

• Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
• A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
• A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.