Hírmorzsák

Új árvízvédelmi szekció nyílt Vizek Hullámain címmel, Dévai Edina szerkesztésében.
 
Főoldal arrow Tallózó arrow Dr. Zsombor Ferenc levele
Dr. Zsombor Ferenc levele
2006. február 19. vasárnap 18:30

Kedves Edith!

Nagy örömmel olvastam az Ön által magyar nyelvre fordított Anasztázia című könyvet. Csaba Fiam adta a kezembe és nem tudtam letenni, végig kellett olvasnom szinte megszakítás nélkül.

A legnehezebb röviden véleményt alkotni s azt néhány mondatban összefoglalni ! 


ANASZTÁZIA LENYŰGÖZÖTT!!

A zengő cédrus létezését elfogadom, elhiszem. Három cédrus fafajt ismerek: Libanoni cédrust (Cedrus libani), Atlasz cédrust (Cedrus atlantica) és a Himalájai cédrust (Cedrus deodara). A Himalájai cédrus a kasmíri területeiről Európába is eljutott de eljutott az Ob menti tajgába is. Tehát azt hiszem, hogy a zengőnek nevezett cédrus Himalájai cédrus lehet.

Amit Anasztázia tud a természetről és a szerző átad az olvasónak, azt hátborzongatóan igaznak fogadom el. A növényekből áradó energia létezését tapasztaltam, különösen az erdei fák esetében. Tudom, hogy nekik is van aurájuk, ugyanúgy, mint nekünk embereknek. A természet hozzám közel áll és értem azt, hiszen szakmai életemet az erdőben töltöttem el. Erdőmérnök vagyok (igaz, ma már nyugállományban).

Ha bánat ért az életem során, egyetemista koromban például szerelmi csalódás esetében az erdőbe menekültem és a fáknak sírtam el szívem búját. Akkor még nem tudtam, hogy miért de megnyugodva és erőre kapva jöttem ki az erdőből.

Később, a munkavégzés során soha nem esett nehezemre a feladataim ellátása. Ezt TERMÉSZETESNEK tartottam. Nem tudatosult agyamban, lelkemben, hogy az erőt, energiát a természettől nyertem. Most már tudom és hiszem. Nem fordítottam figyelmet a jelenségekre, az összefüggésekre.

Feleségem úgymond „boszorkányos” képességein eleinte mosolyogtam de Ő türelmesen – ugyanúgy mint Anasztázia a hitetlenkedő írót – rávezetett és bizonyította, éreztette velem azt a hatást, ami mellett, a mindennapos rohanás során elsiklottam. Feleségem is szereti a természetet de Ő tudatosan, másként mint én, hiszen nem függ össze a szakmájával. Szereti és ismeri a növények gyógyerejét, gyógyhatását. Szívesen gyűjti a gyógynövényeket, bármerre is járunk a világban. Ülteti is a kertben, szeret velük foglalkozni.

A sok információ közül különösen megragadtak a kertek elrendezésével, a növények ültetésével, annak módjával kapcsolatos tanácsok.

Feleségem tapasztaltatta meg velem a fák auráját. Behunyatta a szememet s mondta, hogy előrenyújtott karjaimmal és a fa felé fordított tenyereimmel induljak el a fa felé s addig menjek, amíg valamilyen változást érzek a tenyereimen.

Elindultam a fa felé és a fatörzstől kb. 5-6 méternyire melegséget éreztem a tenyereimen. Ez egy öreg tölgyfa volt. Visszaléptem s újra kipróbáltam. Ugyanott és ugyanúgy éreztem a melegséget a tenyereimen.

Hány tölgyfa mellett mentem el az életem során az erdőben és nem tudtam, hogy nekik is van aurájuk, kisugárzásuk, amelybe ha belekerülök közvetlenül hat rám!!!  Tehát innen származott a fák hatása rám, a fák kellemes hatása rám éspedig azért kellemes ez a hatás, mert szeretnek a fák engem, ugyanúgy, ahogyan én is szeretem Őket.

Konkrét példát írtam!

Az utóbbi évek során kezdtem tudatosan és nem csak szakmai szemszögből foglalkozni a természettel, a bennünket körülvevő világgal, a világegyetemmel, az ősmagyar vallással a Táltosokkal.

Hálát adok ezért Feleségemnek és Csaba Fiamnak, mert Ők nyitották fel a szememet. Ők korábban hittek abban, amire én oda sem figyeltem. Kovács András táltos iskolájába jártak, ott tanfolyamokat végeztek, fejlesztették képességeiket. Itthon viszont sokat meséltek nekem, amire eleinte csak udvariasságból figyeltem de egyre mélyebb hatást fejtett ki rám s ma már hiszem, tudom, hogy ezek az erők léteznek, hatnak. Már hiszek is bennük.

Külön boldogság számomra, hogy a Táltos Iskola irányította Csaba Fiam figyelmét Irénkére és viszont. A közös érdeklődés és a közös hit biztos alapot jelent szerelmüknek.

Kicsit eltértem a könyvről alkotott véleményem leírásától de úgy érzem, hogy a fentebb leírtak összefüggenek Anasztáziával. Anasztázia megerősítette bennem az előbb leírt hitemet. Részletes információival még több ismeretet adott nekem. Feleségem és Anasztázia személye, gondolatvilága, hite, képessége között párhuzamot, hasonlóságot érzek.

A könyvet nem elég egyszer elolvasni! Többször és lassan, figyelmesen kell elolvasni. Az első olvasás során – én így jártam – mohón és felületesen olvastam, mert vonzottak a leírt események. Türelmetlenül habzsoltam a szavakat azért, hogy minél hamarabb, minél több új információhoz juthassak.

Természetesen Anasztázia és az író kapcsolatának alakulása is érdekelt, ezért a könyv végét befejezetlennek érzem Hiányérzetem van. Igénylem a  történet folytatását.

Az olvasás során indulatok alakultak ki bennem az író Anasztáziával szembeni hitetlensége, udvariatlansága, esetenként durva, brutális viselkedése miatt.

Anasztázia viselkedése elragadott, lenyűgözött. Mosolyogva reagált az író minden kirohanására. Akkor is mosolygott, amikor megalázták, amikor fájdalma volt. Ezt a mosolygást nekünk is meg kell tanulnunk.

Örömmel ismertem fel néhány saját gondolatomat is és megerősítve éreztem azokat.

Őszintén megmondom, hogy nem ismertem fel viszont a szókapcsolatokat és nem éreztem hatásukat. Valószínűleg  az említett mohó és gyors olvasásom miatt.

Kedves Edith! Gratulálok a fordítás jó minőségéhez. A stílus gördülékeny, nagyon jól olvasható. Sehol sem bakkan. Nem lehetett könnyű munka! Azért nem lehetett könnyű, mert a szöveg tele van nagyon nehéz, természettel, fizikával, csillagászattal kapcsolatos szakmai kifejezéssel.

Azért veszem a bátorságot, hogy a fordításról véleményt formáljak, mert már magam is fordítottam- igaz, csak szakmai könyvet de cikkeket is – idegen nyelvről magyarra. Az általam ismert szakma szakszövegének fordítása is bizony okozott fejtörést a leghelyesebb kifejezés megtalálása érdekében.

További eredményes fordítói tevékenységet  és ehhez jó egészséget kívánok szeretettel és tisztelettel.
 

Dr. Zsombor Ferenc

 

Szóljon hozzá!
  • Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
  • A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
  • A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.



WebcímE-mailFélkövér szövegDőlt szövegAláhúzott szövegIdézetKódLista nyitásaListaelemLista zárása
Kód:
  
 
Következő >
© 2012 Anasztazia.hu
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.