|
|
Kedves Emberek!
Had mondjam el én is, milyen csodálatos az élet s hogy ehhez képest félelemből és tudatlanságból mennyi fölöslegesen elpazarolt emberi erő rejlik a hagyományos oktatási rendszer agyzsugorító, szinte kizárólag bal agyféltekét erősítő módszereiben. Nagyon fontosnak tartom, hogy tisztában legyünk ezzel az egyszerű ténnyel: a több évezredes, racionális észt felmagasztaló és erre építő világunkban már csak az írás önmagában a bal, tehát a logikus, elemző, rendszerező, racionális … féltekét erősíti, miközben a látni, tapintani, csinálni vágyó, megérző, művészi, szépséget teremtő fél alig kap hangsúlyt. Ezért nem is csoda, hogy a kiegyenlítődés érdekében, ugyanúgy, ahogy a férfi-nő energiák összekuszálódása terén is, a Föld most erőteljesen egyensúlyba akar állni azáltal, hogy rengeteg érezni, tapintani, zenei tehetséggel megáldott, telepatikusan fölfogni képes, csendes vagy éppen hiperaktív, autista stb.gyermek teremtésével, akik bukdácsolnak olvasásnál és matekozásnál. Ők mindnyájan nagyon nagy tanulsággal jöttek hozzánk.
Én jómagam bal kezes vagyok, tehát jobb agyfélteke domináns, s mint ilyen, mára már nyílvánvalóvá vált, nem véletlen jöttem le tanítani pont most, pont nőként, pont ide, pont így, ahogy, ilyen intenzitással. Óvodáskorú és általános iskolás gyermekekkel foglalkozom itt Óbecsén, Vajdaságban. Jelenlegi gyakorlatom a korai idegen nyelv elsajátítás köré rendeződik. Tanítottam állami intézményben és magán iskolában egyaránt. Sajnos természet vagy erdei iskolában még nem volt lehetőségem oktatni.
Láttam gyerektömegeket iskola padokba szorulva és lázadozva, betegeskedve, láttam valamennyi pedagógusnál intelligensebb és jellemben erősebb kis tanulókat, akik a hiperaktív és figyelemzavaros bélyeg alá csúsztak, láttam olvasási és írási nehézségekkel küszködőket, átlagos és nem átlagos gyerekeket.
Szó szerint szorult a szívem, mert kudarcott vallottam: sírva rohantam segítségért de nem vették jó néven. Nekik olyan pedagógus kell, aki kemény, az érzelmek lepörögnek róla, követel, szigorú tud lenni, tud rendet tartani órán, nem panaszkodik és a tanári feszült légkörében el tudja játszani, hogy minden rendben.
Sajnos nekem ez nem megy s a színfalak mögött mindenkivel egy másik hangnem, világlátás működött. Kicsit skizoid állapot. A szívem mindig erősebben szorított és fájt is néha, ha az igazságtalanság, a megjátszás, valami olyan erőltetése, ami nem működik, túlhaladta a kedvező szintet. Mondanom sem kell, hogy ez abban a percben megkezdődik, amint a tanár átlépi a hagyományos iskola bejáratát…vagy jóval előbb. Na ennyire naivak nem lehetünk! "A gyerekek a rosszak" - mondanák a pedagógusok, rendszeren belül, kívül pedig elveszetten, szó nélkül maradva, nem foglalkozva az üggyel…valamiből élni kell.
Megpróbáltam megérezni, hogy mit tehetnék annak érdekében, hogy ne fájjon a szívem, eltűnjenek a furcsa testi tünetek. S akkor rájöttem: szükségem van arra, hogy rendszeresen megöleljem a gyerekeket, elbeszélgessek velük, mélyen az arcukba nézzek, átérezzem őket s ha kell, akkor külön, pótórákon kisebb csoportokban is foglalkozzak velük.
Abban a percben egy életre eltűnt minden panaszom. A pedagógusok erre azt reagálták, hogy: "Nem szabad megengedni ezt a gyereknek, mert akkor a fejedre mászik". Sajnos a természet és a megérzés győzött:: innentől kezdve kedvenc tevékenységem állami iskolában az 5 perces szünetben való ölelkezés és őszinte beszélgetés lett. Kezem, lábam annyira meg volt kötve, hogy választanom kellett: vagy látszattudást erőltetünk és akkor lesznek jó jegyek vagy pedig szeretem a gyerekeket és kreatív leszek...az osztályzást meg a tananyagot pedig "nem vesszük komolyan". Nagyon furcsa paradoxon.
Én a szeretetet választottam s rábíztam a Teremtőre az elsajátított anyag mennyiségét, mert ha nem is láttam reálisan, tisztán érezhető volt, hogy a követelményeket lehetetlenség elérni az adott körülmények között adott eszközökkel..
Az eredmény az lett, hogy nagyon megszerettek és sokan ihletet is kaptak a nyelvtanuláshoz (később sokáig emlegettek még)..csak éppen senki nem értette, hogy hogyan lesz abból „tudás”, ha nem magoltatok szavakat, nem vagyok szigorú, nem íratok és másoltatok tábláról sokat és még sorolhatnám.
Mondanom sem kell, hogy ki is tettek az iskolából. Nem volt harag, csak az ő szemükben én egy gyenge láncszemnek bizonyultam. S utólag nézve, akkor jól is tették, mert azonnal felhívott egy nyelviskola, amely egy sokkal gyermekbarátibb módszert ajánlott. 2.5 évig rengeteg tapasztalatot és élményt gyűjtöttem itt...sajnos nagy anyagi károk árán...ezért ki is léptem. Rájöttem, hogy mi az alternatív oktatás lényege, hogy mi történik ha a kéz-fej-szív hármas aktívan részt vesz a tanulásban s hogy miért fontos a két agyféltekét egyensúlyban tartani. Nagyon sok színt, kreatív alkotást, színészetet, táncot, éneket, mozgást, de ugyanakkor logikai játékot is alkalmazok a tevékenységeim során. Angolt tanítok egyébként, de ez csak alibi...vagy valami szükségszrű dolog és sok tanulságom rejlik benne.
Ekkor a Montessori módszer felé fordultam. Elhiszem, hogy a Styetyenin féle iskola „meghaladja a Montessorit és a Waldorfot” együtt véve, de mivel nem igazán látom, meg érzem ez utóbbit még, őszintén szólva: nem merem beleélni magam, ezért én még ezt a másik kettőt tanulmányozom, hogy itt a világban, ahol még egyelőre a kitaposott ösvényen haladnak az emberek, kicsit el tudjam helyezni a dolgokat gyakorlati és lelki téren valamiféle fokozatosságot követve.
Egy olyan társadalmi szférát kerestem nem tudatosan, amelyik intelligens, őszinte, színes, van szíve, kreativitása, érez, lát dolgokat, érzékeny a külső világra és tágra nyílt szemekkel várja, hogy kaphasson és adhasson. Egy bölcs, védett világot akartam, amelyik nekem tud rengeteget tanítani s nyitott arra, amit én tanítok vagy adhatok neki. Ezt a gyerekekkel való őszinte kapcsolatomban találtam meg. Amikor már olyan gyereket kapok, aki éppen átbillent a bealvós stádiumba, bezárult a kreativitása, tele van már komplexussal...nos sajnos igen nehéz ihletet lehelni egy ilyen emberkébe.
Nem mertem se férjet, se családot vállalni eddig, s már 30 vagyok, mindezt azért, mert már az új világ embereként nem találom helyemet ebben az agyonbonyolított bürokratív pénzalapú világban, s az Anasztázia-féle leírás (meg egy-két hasonló más forrás) a háttérben tevékenykedő, több évezredes sötét erőkről alaposan el is rettentett attól, hogy én ebben a lepusztuló rendszerben akarjam felépíteni a jövőmet, ám reményt adott ahhoz, hogy merjem elképzelni az új világot, illetve a természetközeli és –feletti emberi lény kiteljesedését.
Próbálok öszehangolódni a természettel, nagyon fontosnak tartom most Földanya ténykedéseit a természeti jelenségek és az emberek, főleg a női energiák által, apró hétköznapi rutin cselekvéseket próbálok már az új világnézethez is alakítani, de azért emberek híján kicsit távolinak tűnik a teljes átlépés.
Most olyan közösséget keresek, amelyik az oktatásfejlesztéssel, a közösségi hozzáállásal és mindazzal foglalkozik, amit én is érzek s ahogy én is megélni és tanítani szeretnék. Őszinte belső törekvéseim és érzéseim sok anyagi kárt is okoztak nekem..sajnos...az igaz dolgokat kilőtte eddig magából ez a füstös mókuskerék. Igen, voltak korábban is lázadók, meg hippik...de ma más van! Mindnyájan tudjuk, hogy már nem utópiáról beszélünk, csak azok hitetlenek, akik megalkuvók.. Ó mennyien vannak még mindig.
Persze alázattal kell fogadnom, hogy az ugrás nem lesz egyelőre túl nagy, de a lépésekben történő átalakulás is jobb, mint az állami intézmények jelenlegi légköre. A belső küldetéstudat még sosem hagyott eddig cserben. Nem ajánlatos szembeszállni vele. Meg kell élni.
Üdvözlettel
Bea
|
oktatásról...
Írta :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
dátum: 2010-11-08 08:11:33
Kedves Bea!
Csak így tovább, sose add fel e törekvésedet!!! Ilyen emberekre lenne szükség a világban,
nagyon sokra!
Üdvözlettel!
Csilla
| oktatas
Írta : Agi dátum: 2011-05-10 02:02:45
Kedves Bea!
Soraid nagyon kozelrol erintettek, magam is pedagogus vagyok, es nagyon is aterzem azokat a dolgokat, amit a magyar oktatasrol irtal.
Most kulfoldon elek, itt talalt meg Anasztazia konyve, es amiota elolvastam, azota tudom, hogy ezt az iskolat en meg szeretnem Magyarorszagon alapitani.Tudom, hogy hosszu folyamat lesz, de amiota nekem is gyermekem van, meg jobban aterzem a fontossagat. En is a Montessori modszert talaltam a legkozelebbinek es talan abbol kiindulva el lehetne kezdeni. Szeretnem sajat szememmel latni az orosz iskolat, es egyszer remelem veled is talalkozhatok es dolgozhatunk egyutt egy szebb jovoert! 
Ne feledd, nem vagy egyedul, Anasztazia megkezdte munkajat, ebreszgeti a lelkeket, nekunk pedig segitenunk kell neki.
Udvozlettel: Agi
|
- Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
- A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
- A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.
|
|
|
Az Iskola - Nevelés oldal háziasszonya Kátai Piroska kapcsolat:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
|
