|
Címzett: az ENSZ Ban Ki-moon őméltósága az ENSZ főtitkára New York, New York
Tisztelt Őméltósága!
Alulírottak egy több mint tizenegy-milliós erős mozgalmat képviselünk. Ennyi azon emberek (egyre növekvő) száma, akik az Oroszországból származó csodálatos „zöld” mozgalomhoz csatlakoztak. Mindannyian olyan emberek vagyunk, akiknek sürgető vágya és meggyőződése a kormányzat által támogatott családi birtokok, gazdaságok kialakítása, amelyek ideális esetben ökofalvakban vagy hasonló településeken jönnek létre a Föld minden országában.
Robert Muller, aki évtizedeken át volt az ENSZ főtitkárának asszisztense, előrelátóan így nyilatkozott: „A szuverén nemzetek világa gyökeres változás előtt áll. A Föld, az életünkhöz szükséges levegő, a víz, a természet, a növényzet és sok olyan állatfaj, amelyek kialakulása évmilliókba telt, valamint az éghajlatunk végveszélybe került. Mindennek vége egy olyan világméretű katasztrófa lehet, amelyre még sohasem volt példa, ha nem cselekszünk sürgősen, előrelátóan és merészen.” Ezzel egy időben Dr. Muller arra kérte az államok vezetőinek Általános Tanácsát, hogy „ha kell, éjjel-nappal ülésezzenek, egészen addig, míg új politikai rendszert nem találnak ki csodálatos bolygónk és a szent emberi család számára.” Mi, alulírottak hasonlóképpen sürgetően kérjük önt erre, mivel meg vagyunk arról győződve, hogy ez az új politikai rendszer könnyedén, biztonsággal és gyorsan létrehozható a széles körben elterjedt, nemzetközileg virágzó öko-rendszerek formájában, amelyek egyszerre újulnak meg az egyhektáros birtokokon, az ökofalvakban és a társadalomban. Ön is, őméltósága, Károly herceggel egyetemben nemrégiben levelet küldött a Terra Madre (Anyaföld) és a Slow Food („lassú élelem”) nevű szervezetek képviselőinek, akik múlt ősszel üléseztek Olaszországban. Ebben hangsúlyozták, „hogy a világméretű élelmiszer-válságra fenntartható megoldást a hagyományos gazdálkodás jelenthet.” Azt is tudatták velük, hogy „a globális élelmiszer-válságra átfogóan, és egymással együttműködve lehet világszinten reagálni… Ezért állítottam össze egy magas szintű cselekvési tervet, összehívtam az ENSZ-t, az ellátó országokat, a civil társadalmat és a magánszektor erőit, hogy globálisan tudjunk az élelem érdekében együttműködni.” Ebben azt remélték, hogy a kisebb gazdák is támogatásokat élvezhetnek, és hogy a modern gazdálkodási módszerekkel egyetemben új technológiák is bevezetésre kerülhetnek, amelyek „a fiatalokat a gazdálkodás irányába vonzhatják, főleg a világ elvárosiasodott részein.” Annyira izgatottak vagyunk, hogy éppen olyan főtitkár áll az ENSZ élén, mint Ön, őméltósága, aki mély bölcsességével belátja, hogy csodálatos Földünket meg kell mentenünk az olyan „világméretű katasztrófától, amelyre még sosem volt példa,” amelyre Dr. Muller is felhívta a figyelmet. A mi rendelkezésünkre állnak azok az egyszerű, ám magas szintű akció-tervek, amelyeket azonnal alkalmazni lehetne az egész világon, amellyel begyógyíthatnánk vérző Földünk sebeit, és egészséges élelmet biztosíthatnánk a Föld lakóinak; azoknak, akik maguk is aggódnak, esetleg éheznek is, saját országuk gazdasági körülményeitől függően. Ez a gyorsan növekvő, világméretű mozgalom, amely az „Oroszország Zengő Cédrusai” nevet viseli, egyetlen közös jövőképet dédelget: az ökológiai természetes települések létrehozását, amelyek alapját ideális esetben az egyhektáros családi birtokok képezik. Miközben sok elképzelés létezik a városlakók fenntartható életmódjára (különösen az „Átmeneti Város” mozgalom), mi a következő kéréssel folyamodunk Önhöz és az Általános Tanácshoz: Sok megműveletlen terület létezik még a Földön, a nagyon termékenytől a használhatatlan, csekély termőképességű, kiszáradt földekig. Történt már arra számtalan példa, hogy különböző nemzetek kormányai gyakorlatilag ingyen bocsátottak földbirtokokat családok részére, hogy ezeken a családi birtokokon gazdálkodhassanak. (az ideális mérete ezeknek egy hektár, amely bármely éghajlaton, bármilyen talajviszonyok mellett képes egy családot élelemmel ellátni). Az oroszországi kiskertek, a német Schrebergaerten és az Amerikában lévő „Győzelem kertjei” mind-mind példák erre. Ezekben az ország népe a gazdasági nehézségek ellenére is újra képessé vált arra, hogy önellátóan biztosítsa saját magának, családjának és szomszédainak az élelmet, ezáltal stabilizálták, és újra életképessé tették az egész ország gazdaságát, miközben megteremtették a remény, a büszkeség és az egymáshoz tartozás érzését is. Az ilyen területek biztosítása mellett tanácsokkal is el kell látni az embereket, hogy hogyan változtathatják meg a szigorú helyi szabályokat, amelyek ezután majd elő tudják segíteni az ilyen birtokok kialakítását, ideális esetben ökofalvak részeiként. Vizuális segédanyagok is rendelkezésünkre állnak (ilyenek Oroszországban a Rodnoje telepesek DVD-je; vagy Ausztráliában „A sivatag felvirágoztatása” című film, vagy Sepp Holzernek a permakultúráról szóló DVD-je), amelyek hatékonyan mutathatják be az Általános Tanács számára ezeket az egyszerű, mégis mélyreható alapelveket. Mind a három anyag azt bizonyítja és támasztja alá meggyőzően, hogy „bárhol létesíthetünk kiskertet.” És ebben benne vannak azok a magas sótartalmú, kiszáradt, elsivatagosodott területek is, amelyeket megfelelő szaktudással, perma- és polykultúrák telepítésével hónapokon belül életre lehet kelteni. Ezeken a birtokokon történhet meg az emberek képzése is, hogy minél többen elsajátíthassák a megfelelő módszereket, melyek segítségével a földből családi birtokokat varázsolhatnak, így ennek a módszernek az áldásai a nemzetek és az egész Föld gyógyításában is megsokszorozódhatnak. * * * Nyilatkozat a fenntartható családi permakultúrás birtokok kialakításának azonnali létesítéséről és támogatásáról: Mi, alulírottak olyan közös jövőképet dédelgetünk, miszerint mindannyian hizzájuthatunk majd egy egyhektáros földterülethez, amelyből családi birtokot alakíthatunk ki, ezáltal teremtve tökéletesebb életkörülményeket saját magunknak és családunknak. Ezeket a veteményeseket és erdőt is tartalmazó kerteket gondos permakultúrás tervezéssel, egészséges vetőmagok használatával alakítanánk ki, hogy rajtuk gyümölcsöt, bogyókat, magvakat, zöldséget termeszthessünk, sőt lenne rajtuk kis tó bőséges halállománnyal, méhcsaládok vagy haszonállatok is. Mint ahogyan azt a gyakorlati tapasztalat is megmutatta, az ilyen családi birtokok létrehozása különböző országokban és eltérő éghajlatokon is megmutatta, hogy ezek már az igen közeli jövőben megoldást kínálhatnak sok nemzet élelmiszerellátási gondjaira és megélhetési problémáira. A nagy- és kisvárosok körül kialakult ökofalvak és mezőgazdasági szövetkezetek, amelyek képesek arra, hogy a városi lakosságot ökológiailag tiszta mezőgazdasági termékekkel lássák el, már bebizonyították, hogy életképes, azonnali megoldást tudnak adni arra a bolygó-szintű problémára, hogy hogyan jussunk hozzá egészséges élelmiszerhez. Egyértelmű, hogy világméretű élelmiszer-válság felé közeledünk, amelyet az élelmiszeripari termékek éles, jelentős és folyamatos áremelkedése és a gyenge ellátottság is jelez. Ezeket a problémákat a politikai, tudományos és gazdasági információ-források a világ összes országában mind megerősítik. Nemrégiben jelent meg az a IAASTD nevű 2000 oldalas nemzetközi jelentés a világ mezőgazdaságáról (A mezőgazdaság tudományának és technológiájának fejlődéséről szó nemzetközi értékelés), amelynek adatait egy körülbelül 400 független személy és csoport részvételével tartott megbeszélésen gyűjtötték össze, akik a társadalom különböző területeit, mint például a tudományt, kutatást, politikát, üzleti világot, mezőgazdaságot és fogyasztóvédelmet képviselték. Ez a jelentés az általunk bemutatotthoz nagyon hasonlatos megoldási javaslattal állt elő. Ezen a világméretű konferencián az olyan szervezetek is képviseltették magukat, mint a FAO (az ENSZ Élelmezési és mezőgazdasági Szervezete), a Világbank, az UNEP, az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete), a WHO (Egészségügyi Világszervezet), a UNDP, és a GEF. Bármely embernek vagy kormánynak tűrhetetlennek kellene minősítenie azt az ismert tényt, hogy a világon - az országok területétől függően - több ezer, sőt akár több tíz millió hektárnyi, vagy esetleg még nagyobb kiterjedésű terület marad megműveletlen és lepi el azt a gaz. Mindeközben az élelmiszer közel 40%-át, vagy még többet – gyakran nagyon rossz minőségben – más országokból importálják, az erőforrások hatalmas mértékű elpocsékolásával, az országok gazdaságának és élhetőségének kocára tételével. Ebben természetesen benne van a létfontosságú esőerdők kiirtása, amely az egész bolygó számára veszélyt jelent. Kulturált kifejezésekkel nem, inkább az „ostobaság, bűncselekmény, erkölcstelenség” szavakkal illethetjük azt a folyamatot, amely manapság a világban zajik, hogy bizonyos mezőgazdasági folyamatoknak köszönhetően a Harmadik Világ ártatlan népei teljesen értelmetlenül éheznek. Ez az elfogadhatatlan folyamat a világ gazdáinak nagy hányadára szintén hatással van, akik gyakorlatilag a kegyetlen óriási multicégek rabszolgáivá váltak a küzdelmes versenynek köszönhetően, amelyben az ilyen embertelen vállalatok az általuk alkalmazott taktikáknak, az állandó nyomásnak a segítségével tudják fenntartani a mezőgazdaságot. A profitot hajszoló nagy mezőgazdasági cégek az általuk alkalmazott módszerekkel arra kényszerítik a kisgazdákat, hogy rovarölő és növényvédő-szereket használjanak, hogy káros és genetikailag módosított termékeket állítsanak elő egészségtelen mono-kultúráikban, ezáltal veszélyeztetve emberek millióinak életét, azaz valójában az egész bolygó fennmaradását. A rövidtávú megoldások, mint például pénz ömlesztése a mezőgazdaságba, egyik országban sem javítottak a helyzeten, inkább csak súlyosbították azt, mivel a probléma lényegét még sohasem ragadták meg. Miközben mi úgy hisszük, hogy a kormányok vagy magánszemélyek okolása nem vezet semmire, aközben a sok országban küszöbön álló társadalmi forrongások azonnali cselekvést követelnek. Úgy véljük, hogy egy ilyen helyzetben arra van szükség, hogy minden ember vagy család a lehető leghamarabb konkrét elkötelezettséget tegyen a saját képességeire való támaszkodás és az önfenntartás mellett. Ehhez azonban segítségre is szükségük van saját kormányaiktól, hogy megkaphassák a megfelelő törvényi biztosítékokat. Kijelentjük, hogy alapvető fontosságúnak és sürgetőnek tartunk a Föld minden családja számára egy másfajta életmódot felvázoló, alapvetően új, és egyetemesen alkalmazható világképet. Számos olyan segítő minta, beleértve a korábban említett Zengő Cédrusok képét a globális felmelegedés ellen, áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy azonnali cselekvéshez láthassunk. Ma már több száz ökofalu virágzik az egész bolygón, és körülbelül 300 olyan ökofalu áll a tervezés és a kifejlesztés különböző szintjén, amelyek a Zengő Cédrusok gondolatait alkalmazzák a családi birtokok létrehozásához. Például több száz olyan család, amelyek mindegyike megkapta az egy hektáros földterületet, már elkezdte kiépíteni saját birtokát, hogy ezen születhessenek meg és nevelkedjenek fel gyermekeik. Ezáltal tökéletesebb ökológiai környezetet teremtenek Oroszország bizonyos részein, illetve sok más országban is. Mi, alulírottak tisztelettel arra kérjük Őméltóságát, az ENSZ legmagasabb tisztségének viselőjét, hogy legyen szíves hozzánk csatlakozni ebben a sürgős kezdeményezésben és reális jövőképünk megvalósításában. Hívja össze az illetékes ENSZ képviseleteket, hogy aktívan hozzáláthassanak a globális felmelegedés elleni, „egy hektár, egy ökofalu, egy nemzet egy időben” program megvalósításához. Mindenek előtt legelsősorban hatékony támogatására van szükség ahhoz, hogy kialakíthassuk az egyhektáros, fenntartható, veteményes és erdős családi birtokok elősegítését célzó világszintű hivatalos álláspontot és ajánlásokat minden nemzet számára. Kérjük, fogadja köszönetünket azért, amiért figyelmet szentelt jelentőségteljes kérésünknek, hogy olyan világot teremthessünk, amelyben mindenki – még Ma – boldogulhat.
(Elismerésünket fejezzük ki Ivan Petrovics Szidorovnak - aki Oroszországban, Vlagyimirtól 30 kilométerre egy szeméttelephez jutott hozzá, és abból alakította ki saját családi birtokát -, hogy a levél alapjául szolgáló információkat a rendelkezésünkre bocsátotta: Tisztelettel, az Alulírottak A következő oldalon lehet aláírni a petíciót: Aki segítséget kér a petíció aláírásához, forduljon Kátai Piroskához az
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
E-mail címen.
|