|
Tudatos terem-tés a hagyományunk szer-int Teremtésünk ék-kövei a ki-csi-nyeink,ők a fény forrásai, pontjai. Gyermekeink, hagyományunk szerint is isteni lények ki-csi-ben. Magyarán fényes energia pontok meg-test-esülve. Az őrzött és mindmáig élő emlékezet a hagyományunkban szó-képekben is továbbéltette, élteti ezt a tudást.
Úgy tudjuk akkor születik csi-llag az égen, ha a földön egy nő és egy férfi életüket össze-kötve párként, sző-vet-ségesként élnek. S így mikor eljő az ideje tudatosan is el-kép-zelik gyermeküket, várják őt. A szellem fényével, a lélek szeretetével, melegségével át szőve e kép-pel, e képpen hívják őt , hogy be-teljesít-se életfeladatát. Amit a szül-ők már tudatosan elő képez-tek. Magyarán elképzeltek. S mikor e szép Ember pár egy-be kél szer-elemben a jelen-ben, ennek égi mása fénye, világa meg-jelen-ik csi-llagként az ég boltozatján. Így mutatva ki-jelölve a helyet a világba a jelen valóságba, hogy segíthesse az útján életfeladatát, beteljesíteni. E csillag jelzi helyét a világ-ban, a fényben itt a földön, s mivel feladattal érkezett az anya-földre, anya-világ-ba, édes föld anyánkra, e csillag jelezni fogja a soron következő a sorban következő feladatát, magyarán sorsát, melyet tudatosan él. Így az Embernek olvasható lesz a minden-kori jelen állapota, helyzete. S így segíti az égi világ fényével csillagaival az úton járó Embert, hogy ne lépjen tévútra. Az Ember így kép-et kaphat, égi képet is vállalásáról, melyet le-születésével vállal, ahol édes szülei hívták elő első íz-ben e képet tudetosan. A gyermek , ahol a szer jelen-való, ahol a szer-tartása természetes, élhető, ott felnőve érett gyümölcs kezdeménnyé válhat az Ember, magyarán terméssé, csak, hogy terem-jen, terem-t-hessen .Az elkövetkező élet szakaszban az éretté vál-ás következik, ahol megédesül a gyümölcs, éretté válik, magyarán élet-képessé válik az Ember mag-v-a is .Így íze csábítóvá édesül s könnyen el-kél, ki-kél, meg-igéz-ve a jövendőt. S minden soron következő vállalását csillaga is jelezni fogja, ami néki, a fénye belső csillaga, szíve. Az égi csillaga csak tükörként jelzi sorsa fordulását. Édes mennyei Atyánk óhajtása ez, hogy segítse e kép-pen is, kép-pel is gyermekeit a földi létben, boldogságban. Tudatos teremtésünk így kerek egész e tér-en is. Az Embernek és csakis az Embernek adatott meg ily szépet tudatosan terem-teni.Az Ember jussa ép-pen ez ,hogy tudatosan használhatja , s élheti,élhet mindazzal a kép-ess.ég-gel ami maga a boldog teremtés. Mi és egy-ben őseink, akik ezt a folyam-atot tudatosan megélték, élik, részesei az Ő birodalmának a teremtett sz-ép világának édes földünknek. Minderről őseink is tanúbizonyságot tettek. Gyermekeink életre hívása már az első róluk alkotott kép-től kezdődik, magyarán az el-kép-zel-éssel indul. Ilyen kép lehet egy érzés, mely szó-képpé sűrűsödve ki-árad a tér-be, hol életre kél, s termőre áll, rügybe fakad s virág lesz belőle s gyümölcse íze, így megmarad mindörökre. S ha a szó kellő kép-pen volt átitatva SZER-el, szer-elemmel , mely így hangzik a szeretett térben a jel-en-ben : gyermeket szeretnék ,akkor elindul egy folyam, egy ár, egy ér-zés, VÁGY-kél az Emberben lelke óhajtása után a szer-meg-tartására . Itt a szer-elem, szerel-meskedés az úr. Uralja testünket lelkünket szellemünket is ez az elemi erő. S ilyenkor a térben a terem-ben fény gyúl, kiáradva a jővend-ŐT megsegítve mutatva néki az utat égi világból a fényből, a földre a szer-elemtől ragyogó, izzó szerelmeskedő Ember párhoz, kik napként ragyognak a világ-mindenségben, hogy jelezzék a pontot, a tő-vet néki az érkezőnek a kezdetek-hez az eredet-hez a TEREM-TŐ -höz, ki maga az Ember, szépen párban. S így vagyunk MI az Ő kép-másai. Innen eredve ered majd, s szökken szárba élete, arany-os fényben izzó magocskája Boldog anyjának méhének oltalmába. Gyökere így a szer-ből ered, hol szeretet szerelem honol, megédesítve az életet mely édeni e világi. Kívánjuk, hogy gyermekeink mostantól e sz-ép hazába ilyen kép-pen is szülessenek, hogy világai legyenek e világnak. Isten áldásával Tihanyi István Nimród |