2009. január 25. vasárnap 

A múlt év decemberi Luca napi találkozónkon azzal a gondolattal váltunk el, hogy a legközelebbi alkalomra mindenki hoz majd magával egy „képet”, a saját képét arról  amilyennek az iskolát látni szeretné, amilyennek azt elképzeli.

Az újév első összejövetele azonban más szempontból is különleges esemény volt. Egyrészt, mert ez volt az első alkalom, hogy a családias hangulat egy valós családi térben jött létre, a máriahalmi “Boldogfalván”, a Tihanyi család otthonában. Másrészt pedig azért, mert az időpont épp egybeesett a VIII. Máriahalmi Élőfalu találkozóval, ami részünkről szándékos tervezés volt.

A megérkezés perceitől kezdve nagyon jó volt a hangulat Tihanyiéknál: házilag készült pogácsáktól roskadozott az asztal (a medvehagymás pillanatok alatt elfogyott ), teás bögrék kínálgatták magukat és az eladósorban lévő lányok kerültek a cserépkályhák kellemesen meleg padkájára.

CÉLOK

Máriahalmi találkozónk konkrét célja: megfogalmazni, tovább finomítani azt a képet, amelyet mindannyian hordozunk magunkban arról, hogy milyen iskolát képzelünk el és építenénk a gyermekeinknek itthon, kis hazánkban. Ezenkívül a másik fontos kérdés, hogy mit teszünk ezért, mit vállalunk a saját életünkben, hogy ez a cél megvalósuljon. 

Az összejöveteleinknek ily módon minimum két fontos eredménye mindenképp jelentkezik. Az egyik, hogy éltetjük a bennünk élő képet, csiszolgatjuk azt a közösség által, formáljuk a nézeteinket miközben egymást is inspiráljuk ötleteinkkel. A másik pedig, hogy kapcsolatokat építünk, ismerkedünk, tapasztalatokat cserélünk hasonló érdeklődési körrel megáldott emberek csapatában. A bennünk lévő kép csak akkor tud a fizikai világban is megnyilvánulni, ha minél részletesebben kidolgozzuk azt.

KÉPEINK 

Voltak, akik általános irányelveket, globális folyamatokat említettek, mások konkrét terveket, célokat, víziókat hoztak. 

Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a természettel való harmónia kialakítása a legfontosabb, ahol a tevékenység belefolyik a környezetbe, azzal szoros kölcsönhatásban van, a természet ritmusához igazodik. Mindezt a szülőknek is követnie kell, hiszen nem várhatunk el olyat a gyermekeinktől, amit mi magunk nem teszünk, követünk. 

A jobb és bal agyféltekés tevékenységek kiegyensúlyozása, művészeti tevékenységek, a gyermek egész lényének fejlesztése már minden alternatív jellegű iskola tantervében szerepel, s fontos lenne az is, hogy a régi és modern irányok a lehető legjobb ötvözése lehetne az üdvözítő út. 

Egyikünk megfogalmazta, hogy a magyar nép feladata az asszimilálódás, a minden körülményekhez való alkalmazkodni tudás, ez az, amely évezredek óta a túlélésünket biztosította. Mi ezt tudjuk a világnak adni, emiatt maradt fenn ez a nép és különleges nyelve a tökéletes nyelvi elszigeteltség ellenére is. Iskolánban ezért a gyermekeinket is erre kell vezessük, és arra, hogy mennyire büszkék lehetnek a magyarságukra, a magyar nyelvre, mely képiségével, teremtő erejével páratlan a nyelvek sorában.

Mivel az ország minden területéről vannak érdeklődők, egyszerre több iskola is létrejöhet hazánk több területén, ez a helységek lelkes szervezőitől függ inkább és nem helytől. Máriahalmon konkrét igény fogalmazódott meg egy természetközeli szemléletű iskola létrehozására, mivel több a faluban vagy környékén élő család iskoláskorúvá érett gyermekei otthonról alternatív szemléletet hoznak és ebben a szellemben szeretnének továbbtanulni is.

Az iskola alapítás folyamatában lévő személyeknek együtt kell fejlődniük, ha úgy tetszik “gyógyulniuk” a környezetükkel, mert majd csak azok tudnak helyesen és tisztán élni az ősi tudásunkkal, akik becsülni is tudják azt és a saját életükben is minden nap éltetik. Ehhez szükség van a gyermekekkel való együttgondolkodásra és a lakóhelyhez közeli területeken élőkkel való együttműködésre. 

Az is nagyon jó ötlet, hogy ne csak iskola, hanem már az alapokat lerakó óvoda is legyen hasonló szemléletben, ehhez pedig az összes eddigi létező irányzat közül kicsemegézni a legjobbakat, amit mi is szeretnénk hasznosítani. Nem kell, hogy bentlakásos legyen, de egész napos elfoglaltságot adhatna a gyermekeknek. A kézi illetve fizikai munka tantervbe építése edzené testüket, lelküket, kitartásra nevelné őket.

Mindennél fontosabb a szakmák tanulásánál, hogy jó szakemberektől tanuljanak gyermekeink, olyanoktól, akik szeretettel tudják átadni a tudásukat és ne a teljesítmény és az idő legyen hangsúlyos, hanem a munka minősége, a fejlődési lehetőséggel való élni tudás. Igény van arra, hogy minél több szakmai műhelyt hozzunk létre, gazdag gyakorlati megtapasztalást nyújtsunk minden az iskolában jelenlévő embernek, hiszen az életet nem tanulni, hanem élni, megélni kell. 

A teljesítménykényszer nem szabad, hogy létezzen iskolánkban, bármennyire is mérhetővé kell tennünk a tudást, mégis jó lenne megvalósítani azt, hogy ha az egyik diák például matematikából a felét teljesíti az elvártnak, akkor az is legyen elég. Az a gyermek lehet, hogy matekból nem a legjobb, de minden bizonnyal van más olyan tantárgy, amelyet nagyobb kedvvel és szorgalommal és jobb eredményekkel teljesít majd.

Csodálatos volt a gondolat, mely szerint szükség lenne az iskolában egy bölcs emberre, aki nem feltétlenül tanítana, inkább csak jelen lenne és hozzá fordulhatna bárki, aki szeretne. De vendégeket is hívhatnánk más iskolákból, hogy érdekes előadásokat, más nézőpontokat ismerhessenek meg a diákok.

A józan paraszti ész szerinti gondolkodásra nagy szükség van, ami ugyan nem tanítható, de megfelelő nevelői hozzáállással könnyen elérhető akkor, ha a gyermekeket hagyjuk a problémákat saját maguktól megoldani. Ha felelősséget adunk nekik és engedjük, hogy megtapasztalják tetteik következményeit is. Egyik résztvevőnk tapasztalatai szerint minél keletebbre megyünk, a józan ész szerinti gondolkodás annál erőteljesebben tetten érhető.  

Talán nincs is olyan iskolakezdeményezés még a világon, amely foglalkozott volna a munkával kapcsolatos viszonyunk áthangolásával, pedig erre szintén nagy szükség van manapság. A munka nem lehet kényszer, egy megélhetési forrás, vagy a “szükséges rossz”, amely nélkül nem tudunk boldogulni. Mindannyian találhatnánk olyan tevékenységeket, amit szívesen végzünk, amit áthat a közösen végezhetőségből fakadó öröm és bevételi forrásunk is egyben. A munka örömforrás is lehet egy családban, az összehangoltság, az együttlét, az együtt cselekvés közösségformáló ereje által. A közösen elültetett fa, zöldségek, gyümölcsök növekedésének figyelése gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szívet melengető érzés.

Ezzel összecseng az a kép is, amit egy szintén vidékről származó kedves képalkotónk hozott magával, akinek nem voltak negatív tapasztalatai az iskolás évei alatt. Ő nem képzel el külön a tanítás céljára létrehozott iskolát, inkább egy olyan közösséget, ahol az aprók és nagyok csupán együtt vannak, élnek, s a mindennapi tevékenységeik során mindenki tanul mindenkitől a közösségen belül. Az élet nem kell, hogy bonyolult folyamatok szövevénye legyen, inkább a természetbe belesimuló együttműködés minden élő egyeddel.

KI MIT VÁLLAL?  

Vállalásaink elsősorban a saját magunkon való tisztító, rendező, rendszerező munkálkodásban nyilvánultak meg. Többünk vállalta, hogy igyekszik a természetben lenni, kirándulni amennyit csak tud vagy szeretné a fákat is ugyanolyan kedves ismerősként üdvözölni és fejlődésüket nyomon követni, mint az emberekét.

Egyesek az információ áramlásban kívánnak segíteni, például a könyvterjesztéssel, vagy ha valamilyen figyelemreméltó program, tanfolyam adódik, arról beszámolnak, hírt adnak. Volt aki a szervezési munkákban tudná magát elképzelni, azt tudná szívvel-lélekkel csinálni.

Az egyik vidéki képalkotónk azt említette, hogy elsősorban a saját környezetét szeretné Szeretet Terévé varázsolni, s a helyi közösségben tesz meg mindent azért, hogy minél több ember váljon saját és közös törekvéseink megvalósítóivá.

A körünkben lévő egyik szülő pedig, aki ugyan nem matektanár, de nagyon szereti a matematikát, és a gyermekeit folyamatosan “korrepetálja” ebből a tárgyból, szívesen tanítana a mi iskolánban amikor majd szükség lesz rá. 

A JÖVŐ

Azt még nem látjuk tisztán, hogy kell-e intézményi forma annak, amit létre akarunk hozni, tény azonban, hogy törekvésünk, mely visszatérni, visszatalálni a természethez, egy nemes cél, amit jelenleg egy nagyon kis réteg képes még a gyakorlatban éltetni.  

Kis lépésekkel haladunk előre, s tudjuk, hogy most nem tespedhetünk bele a rutinba, mert sokminden változik körülöttünk,  folyamatosan alkalmazkodnunk kell, de mi teremtjük a jövőt, a jövő iskoláját, mindennapos tetteinkkel, vállalásainkkal, lélek-jelen-lét-ünkkel.  

Közös döntésünk, hogy a következő találkozónk március elején legyen, szintén családias közegben, a természet lágy ölén, talán éppen Alcsútdobozon, az arborétum közelében. (http://www.alcsutdoboz.hu/alcsutdoboz/arboretum/) Addig is újabb házi feladatot adtunk magunknak, mégpedig azt, hogy gondoljuk végig mi az ami most megvalósítható és hogyan fognánk hozzá az egy hektáros területeken való közösségépítéshez.   

A találkozó után merült fel bennem egy másik tökéletesen megfelelő hely, Sopron városa. Van ugyanis évek óta egy “finom” program március elején, amit tavaly volt szerencsém megtapasztalni. Ez egy rügykóstolóval egybekötött Rügyséta a helyi erdőben Hárs Olivér vezetésével a Castanea Környezetvédelmi Egyesülettől (http://www.castanea.hu), mely azon túl, hogy érdekes információkkal szolgál a növényvilágról, kb. egy hónapra fedezné a márciusra már jócskán megcsappant természetes forrású vitaminkészleteinket is.  

Mivel jó esély van mindkét program beteljesülésére, ezért a részletekről később fogunk tájékoztatást adni. Addig is kellemes “tavaszi ébredezést” mindenkinek. 

Piroska

Szóljon hozzá!

• Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
• A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
• A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.