Erről Anasztázia a következőket mesélte:

− Amikor a Földön elfogadott időszámítás szerint a kétezredik év a vége felé közeledett, Oroszország kormánya még mindig azzal foglalkozott, hogy kijelölje az ország további fejlődésének az útját. Az oroszok zömét nem lelkesítette az út, amelyen a sikeresnek számító nyugati országok fejlődése haladt.

Az oroszok már megkóstolták az ezekből az országokból érkező élelmiszereket és nem ízlett nekik. Világossá vált, hogy ezekben az országokban az úgynevezett tudományos műszaki fejlettség előrehaladtával együtt a test és a lélek különböző betegségei is megmutatkoznak. Növekszik a bűnözés és a drogfüggőség, a nők egyre kevésbé éreznek vágyat arra, hogy gyermeket szüljenek.

A körülmények, amelyekben az emberek a fejlettnek számító nyugati államokban élnek, az oroszokat nem vonzották, a régi szociális rendszerhez szintén nem akartak visszatérni, az új utat viszont még nem látták. Az országban az emberek között terjedt a depresszió, s az a társadalom egyre nagyobb hányadát kerítette hatalmába. Oroszország lakossága idősödött és kihalófélben volt.

Az új évezred kezdetén – Oroszország államelnöke kezdeményezésére – jóváhagyásra került az a rendelet, melynek értelmében minden kérelmező orosz családnak kiutalnak egy hektár földet, hogy azon hozza létre saját családi birtokát. E rendeletben még arról is szó volt, hogy a földet az igénylő élete végéig használhatja, és joga van azt utódaira hagyni. A családi településeken létrehozott termékek teljesen adómentesek voltak.

A törvényhozók elfogadták az elnök kezdeményezését, és az ország alkotmányába beiktattak egy megfelelő kiigazítást. A rendelet alapvető célja – így vélte az elnök és a törvényhozók – javítani a munkanélküliséget az országban, biztosítani a szegény családok létminimumát, megoldani a menekültekkel felmerülő gondokat. De azt, ami ennek következményeként megtörtént, senki közülük még feltételezni sem tudta volna soha.

Amikor az első, több mint 200 család befogadására alkalmas település földkiutalása megtörtént, a családi birtok létrehozatalára való telkeket nem csupán a szegények, a munka nélkül maradt emberek, az anyagi gondokkal küszködő menekültek kezdtek igényelni. A telkeket mindenekelőtt a középosztályba tartozó családok, és a te olvasóid közé tartozó gazdag vállalkozók kapkodták szét. Ők erre az eseményre már amúgy is készülődtek. Nem csupán egyszerűen vártak rá, hanem lakásaikban cserépedényekbe már el is ültették családi fáikat, s a jövendő hatalmas cédrusai és tölgyei kikeltek az elültetett magokból, már bontogatták parányi hajtásaikat.

Éppen a vállalkozók kezdeményezésére és költségeire hozták létre azt a közművesített településtervezetet, mely kényelmes és kellemes létezést biztosít, ahogy azt te a „Teremtés” könyvben leírtad. A tervezet boltot, orvosi rendelőt, iskolát, klubbot, utakat és sok egyebet foglalt magába. Az összes pályázónak a fele, akik kifejezték abbeli óhajukat, hogy az első „új településen” éljenek, vállalkozó volt...

Mindegyiküknek megvolt a maga vállalkozása, bevételi forrása. A telek elrendezésére és kiépítésére munkaerőre volt szükségük. Erre a célra ideálisnak mutatkoztak a szegényebb szomszédok. Így a családok egy része hirtelen munkához jutott, ennek következményeképpen anyagi fedezethez saját építkezéséhez. A vállalkozók megértették, hogy annál körültekintőbben és jobb minőségben, mint azok, akik maguk is a településen fognak élni, senki sem tudja a munkát elvégezni, ezért külsősként csak kimondottan szakembereket hívtak meg, ha ilyenek az új, éppen épülő település jövendő lakosai között nem akadtak.

Csak a jövendő gyümölcsös telepítését, az erdő, a családi fák, az élő sövény kiültetését igyekezett mindenki önállóan maga elvégezni.

Az emberek zömének nem volt még elég tapasztalata és tudása arról, hogyan lehet jobban elrendezni saját telkét, ezért a jövendő lakosok között különös tiszteletnek örvendtek az idősebb emberek, akik még birtokában voltak az ilyen tudásnak. Kitüntetett figyelmet szenteltek az időt álló műveknek, kimondottan a telek kertészeti elrendezésének, nem csupán a házaknak. Hiszen a ház maga, amelyben az emberek élni szerettek volna, csak parányi része volt a hatalmas élettel pulzáló Isteni Ház-Otthonnak.