Anasztázia Oroszországa

Amikor Anasztázia a jövő településeiről beszélt, melyek családi birtokokból állnak, megkértem:

− Anasztázia, mutasd meg nekem, kérlek, a jövő Oroszországát! Hiszen te ezt megteheted!

− Igen, megtehetem. Milyen várost szeretnél látni a jövő Oroszországában, Vlagyimir?

− Hát, például, Moszkvát.

− Egyedül szeretnéd meglátogatni a jövendőt, Vlagyimir, vagy velem együtt?

− Veled jobb, mert majd megmagyarázod, ha valami olyat látok, amit nem értek.

Anasztázia meleg tenyerének az érintésére hirtelen álomba merültem és megpillantottam…

Anasztázia a jövő Oroszországát ugyanolyan módon mutatta meg, ahogy egy másik bolygón az ottani életet. Valamikor majd a tudósok minden bizonnyal megértik, hogy teszi ezt, de az adott esetben magának a módnak nincs egyáltalán semmilyen jelentősége. Szerintem a legfontosabb az az információ, hogy milyen konkrét tettek segítségével lehet e gyönyörű jövőt megvalósítani.

A jövendő Moszkvája egyáltalán nem olyan volt, ahogy azt én elképzeltem. A város terjedelmét tekintve nem lett nagyobb. Nem voltak itt felhőkarcolók, amiket vártam volna. A régi házak falai vidám színekkel voltak befestve, többjükön képek díszelegtek, tájak, virágok. Ahogy az később kiderült, a házak festésével külföldi munkások foglalkoztak. A falakat előbb valamilyen szilárdító habarccsal befedték, majd később művészek – szintén külföldiek – befestették. Több ház tetejéről a falakon futónövények futottak lefelé, leveleik a szélben suttogtak és úgy tűnt, mintha az érkezőket üdvözölték volna.

A főváros majdnem minden utcája és sugárútja fákkal és virágokkal volt beültetve. A Kalininszkij Proszpekt kellős közepén, amely az Új Arbaton halad át, zöld sáv húzódott. A szélessége talán három-négy méter lehetett. Az aszfalt fölé, kb. fél méterre, betonszegély emelkedett. Ez földdel volt feltöltve, rajta pedig fű és réti virágok nőttek. Nem messze egymástól kiültetve fák váltakoztak: vörös, fürtös gyümölcsű berkenyék, nyírfák, topolyafák, ribiszke- és málnabokrok, de rengeteg másféle növény is, amilyenekkel az ember a természetes erdőkben találkozik.

Ugyanilyen zöldellő sávok szeltek ketté sok más moszkvai sugárutat és széles utcát. Az utcák leszűkített áthaladásra szolgáló részein voltaképpen nem is voltak személygépkocsik. Általában autóbuszok közlekedtek, amelyekben kinézetre nem orosz emberek ültek. A járdákon pedig szintén sok nem orosznak tűnő ember közlekedett. Még az a gondolat is felötlött bennem, hogy talán műszaki lehetőségeiket tekintve fejlettebb országok szállták meg Moszkvát, de Anasztázia megnyugtatott, hogy nem megszállókat láttam, hanem külföldi turistákat.

− De hát mi vonzza őket annyira Moszkvába?

− A légkör, hogy az emberek itt nagyszerűt alkottak, az élővé vált levegő és víz. Nézd, mennyi ember áll a Moszkva folyó partján és vizet mer belőle! Edényeket engednek le kötélen a magas partról a vízbe. Milyen hatalmas örömmel isszák a folyó vizét.

− De hát hogy lehet egyenesen a folyóból szűretlen vizet inni?

− Csak nézd meg, Vlagyimir, milyen tiszta, áttetsző a Moszkva folyóban a víz! Benne a víz élő, nem holt, gáz nem öli meg benne az életet úgy, mint az üvegekben, amit az egész világon árulnak.

− Kitaláció az egész! Lehetetlen elhinni!

− Kitaláció? De fiatalkorodban bizony te is és a te kortársaid is kitalációnak vélhették volna azt, ha valaki azt mondta volna nektek, hogy nemsokára pénzért fogják árulni a vizet.

− Hát az igaz, hogy az én gyermekkoromban nehezen akadt volna valaki, aki ezt elhitte volna. De hát, hogy lehetett egy olyan hatalmas városban, mint Moszkva, ennyire megtisztítani a vizet?

− Nem szennyezték be a folyót, nem dobáltak bele káros hulladékot, nem szemetelték tele a folyó partjait.

− Ilyen egyszerű az egész?

− Pontosan ilyen! Nem kitaláció! Voltaképpen ennyire egyszerű minden. Most a Moszkva folyó még az aszfaltról a csatornába ömlő víztől is el van különítve, de a piszkos hajóknak is tilos ám úszni rajta. Szentnek korábban a Gangesz folyót tartották, amely Indiában folyik, most viszont az egész világ a Moszkva folyó előtt hajtott fejet, annak vize előtt, az emberek előtt, akik visszaadták a víznek az életet és eredeti rendeltetését. Járnak is hozzá az emberek különböző országokból, hogy megnézzék e különös csodát, megkóstolják ízét és meggyógyuljanak tőle.

− De hol vannak maguk a moszkvaiak, miért van ilyen kevés gépkocsi az utakon?

− A fővárosban jelenleg állandó jelleggel körülbelül másfél millió moszkvai él és több mint tízmillió turista jön ide a világ különböző tájáról − válaszolta Anasztázia, és még hozzáfűzte: − Azért van olyan kevés gépkocsi, mert az itt maradt moszkvaiak racionálisabban osztják be napjaikat, nem kell annyit utazniuk. Munkahelyük, rendszerint közel van, oda gyalogszerrel eljutnak. A turisták viszont csak metróval és autóbusszal közlekednek.

− Hová tűnt a maradék moszkvai lakos?

− Gyönyörű családi birtokaikon élnek és dolgoznak.

− Akkor ugyan ki dolgozik a gyárakban, ki szolgálja ki a turistákat?