Hírmorzsák

A cédrustermékek szlovákiai forgalmazója
Bartkó Edith. 
 
Főoldal
Életiskola Abán

Látogatás az Abai Gimnázium és Kollégiumban, 2008. november 12.

Számos korábbi cikkünkben említettük már, hogy szeretnénk Tyekoszba utazni és meglátogatni, saját szemünkkel megtapasztalni azt a csodát, amit Scsetyinyin erdei iskolájáról eddig csak hallottunk. Időközben az utazás időpontja tavaszra tolódott, de jártunk helyette egy nagyon hasonló módszert alkalmazó, magyar kezdeményezésű gimnáziumban Abán.

Bámulattal vettük tudomásul újfent, hogy ha valami valahol már működik, akkor az általunk ismert kommunikációs csatorna igénybevétele nélkül is képes az információ terjedni, máshol is megjelenni, talán mert az emberek tértől és időtől függetlenül ugyanarra a következtetésre jutnak hasonló rendszereken belül.

 

Fakerék

Ez az iskola a Dunántúlon, lelkes hagyománytisztelő és a magyar hagyományokat őrizni kívánó emberek összefogásával alakult Sárvíz kistérség Aba nevű nagyközségében. Az alapítók elsődleges célja egy olyan oktatási forma létrehozása, melynek eredményeképp a

GYERMEK TUDJA, MEGTALÁLJA HELYÉT A VILÁGBAN.

A tanmenet teljes egészében ehhez a célhoz illeszkedik, éppen ezért a diákok 5 évfolyamon tanulnak. Az első évben történik az „áthangolás”, amihez bizony idő kell. Sok-sok beszélgetés, közös élmények, együttes teremtő munka hozza meg azt az eredményt, hogy a régi berögződött, sokszor káros minták fellazuljanak, s helyüket átvegye egy holisztikus szemléletű, a természettel harmóniára törekvő tanulási struktúra.

 

A tanrend és tanmenet inkább a diákok és tanárok közötti közös munka, mint felülről jövő irányítási elveken alapszik, ugyanakkor a követelmények tekintetében mindenben illeszkedik a nemzeti alaptantervhez.

 

Jelenleg 25 diák tanul itt az ország minden térségéből, tizennégyen kollégiumban laknak. A tanári kar számít a tanulókra a tanításban, a 80-as évekbeli tapasztalatokból merítve, aminek számos előnye voltak, mint például az, hogy a fiatalabbak tanulhattak az idősebbektől is, nemcsak a tanártól.

 

A jelenlegi egyetlen 9-dik osztály első komolyabb közös munkája ez a gyönyörű szabadtéri kemence (a következő kép lent), amely a leendő iskola épületének udvarán áll. Minden diák részt vett szüleivel együtt az építésben, a munka különböző fázisait remek képsorozat jeleníti meg az iskola hivatalos honlapján (http://www.abaigimnazium.hu/galeria.php?id=2008_kemence).

 

kemence

 

Az Abán tanuló diákok tanrendje a magyar évkörre (például a legutóbb a Szent Márton napi népszokásokat tartották meg) épül, de természetesen az érettségi követelményeként szereplő tantárgyakat is tanítják. A gyermekek két idegen nyelvet tanulnak, angolt és németet, ezenkívül délelőtt van még tájismeret, matek, rajz, néptánc, délután kézművesség, baranta, népviselet elkészítése, fafaragás, íjászat, rovásírás és egyéb művészeti tevékenységek.

 

Bizonyos, a mai világban igencsak szükséges, tantárgyak, mint az informatika, sem szorult ki a tantervből, inkább megpróbálják megtalálni a helyét, azt, hogy hol és hogyan kapcsolódik be az élet körforgásába.

 

A tantestület tagjainál a kiváló tárgyi tudás alapfeltétel, de mivel a szemlélet nagyban eltér a hagyományostól, ők is állandóan formálódnak. A tantárgyak anyagának alternatív megközelítése nagyfokú rugalmasságot és állandó felkészültséget kíván a pedagógusoktól, viszont óriási tapasztalási lehetőség ez, melynek eredményeit később beépíthetik a tanmenetbe.

 

Az első tanévből eltelt két és fél hónap már eddig is eredményes: az iskolában nincs hiányzás, lógás, a munkákat megosztják, mindenki kiveszi a részét mindenből. A munka segít levezetni az agressziót, ami főleg azért jelenik meg a diákokban, mert egész nap mozdulatlanságra ítélten kell végigülniük a különböző tanítási órákat.

 

Mikor beszélgettünk a diákokkal, legfontosabbként azt említették, hogy partnernek tekintik őket, kikérik a véleményüket, és figyelmesen meghallgatják a gondolataikat. Az érzelmeikről, érzéseikről is beszélhetnek, és sokszor ez visszahat a saját családi életükre is, javul a kapcsolatuk szüleikkel.

 

Természetesen a szülők mindenben együttműködnek az iskolával, értik az alapelveket, de ez másképp nem is működhetne, hiszen mindenki kölcsönhatásban van mindenkivel. Éppen ezért a felvételin az egyik fő szempont, hogy a gyermek és szülő mennyire van összhangban egymással, hiszen az otthon látott mintát fogja majd a gyermek az iskolába is hozni.

 

A távlati tervek között szerepel földházak építése, amik lehetnének közösségi helyek, vagy a tanítás színhelyei, később pedig, ha már több lesz belőlük, faluközösség is alakulhat azon a helyen.

 

További érdekes elgondolás a tájegységek szerinti iskolák létrehozása, amelyek mindegyike az adott tájegység szokásait illetve hagyományait őrizné a helyi lakosok bevonásával.

 

Csoportkép

 

Bővebb információ az iskoláról: http://www.abaigimnazium.hu/bemutatkozas.html

Szóljon hozzá!
  • Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
  • A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
  • A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.



WebcímE-mailFélkövér szövegDőlt szövegAláhúzott szövegIdézetKódLista nyitásaListaelemLista zárása
Kód:
  
 
< Előző   Következő >
© 2010 Anasztazia.hu
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.