Az volt az érzésem a negyedik napon, mintha Vlagyimir Megre beszédével átadta volna ezt a munkát a jelenlévőknek, átadva egyúttal úgymond a „gyeplőt“ is nekünk. Megre úr a konferenciát így nevezte: „az Egyesült Nemzetek első ülése", amit nagyon találónak éreztem.

A hosszúra nyúlt beszámolók után, amelyekkel a résztvevők is bemutatkoztak, jó volt ismét felfrissülni. Erre kiváló lehetőséget kínált a tenger. Ezért Vlagyimir Megre azt javasolta, hogy most már elég a sok beszédből, menjünk el mind inkább úszni és lubickolni a tengerben és személyesen is megkért arra, hogy ezt vegyük fel videóra is. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a kikapcsolódás mindenki számára nagyon üdítőleg és tisztítólag hatott abban a környezetben.

Október 15. ismét egy különleges nap volt. Már korábban elkészítettem a kérdéseket, de képtelen voltam bármelyiket is megtalálni, úgy elraktam valahová, ezért lázasan kutattam magamban új kérdések után, amiben úgy vélem Anasztázia keze is benne lehetett. A szerző éppen új kérdésekre várt, így hát ismét kiváltságos helyzetben éreztem magam.

Anasztázia számtalan alkalommal beszél negatív energiákról és sötét erőkről. Úgy érezem, hogy a résztvevők és jómagam is ezt megtapasztaltuk az egyik csoportülésen. Úgy tűnt, mintha éppen ezek a sötét erők bújtak volna egyes résztvevőkbe, akik még egy pár pillanattal korábban olyan kedvesek, aranyosak voltak. Nem hiszem, hogy érdemes erről a negatív kirobbanásról szót ejteni, csak annyit szerettem volna hozzáfűzni, hogy fontos tudatosítanunk, hogy az adott pillanatban éppen ilyennel van dolgunk és meg kell tanulnunk neki ellenállni. Ahogy ezt tudatosítottuk és átéreztük, kezet nyújtottunk egymásnak, kört alakítottunk és megpróbáltuk magunkból a térbe szeretetet áramoltatni, amíg nem éreztük újra, hogy nyugalom költözött belénk és közénk.

Az utolsó interjú V. Megrével

A harmadik és egyben utolsó filmezési napunk sikerült talán a legkellemesebbre és bár a kérdéseket nem én tettem fel személyesen, a végén mégis megkért, hogy tegyek neki fel bármilyen kérdést. Ez annyira meghökkentett, hogy egy pillanatra semmi sem jutott eszembe. Végül is egy hazafias kérdést tettem fel: „Járt már Anasztázia Ausztráliában és gondolt-e már Megre úr arra, hogy meglátogatja országunkat?” Azután a sok okos kérdés után, amelyeket a résztvevőktől az elmúlt napokon hallottam, arra gondoltam, hogy ez bizony egy nagyon buta kérdés, Vlagyimir Megre mégis hosszú időt szentelt megválaszolásának. A választ még ugyan nem fordítattam le teljes egészében, de elmondhatom az olvasóknak, hogy máris készülődhetnek a szerző látogatására, amely a közeljövőben megvalósul és készíthetik a kérdéseiket is Anasztáziával kapcsolatban. Úgy hallottam, hogy Megre úr Magyarországra is kapott meghívót és azt el is fogadta. Elmondhatom, hogy a könyvek által az ausztrálok, de a magyarok is nagy szerencsében, áldásban részesülhetnek. Ugyanez vonatkozik azonban minden olvasóra, aki érzi Anasztázia jelenlétét.

Felötlött bennem, hogy amikor megérkeztem a konferenciára, az idegen környezetben egy picit elveszettnek éreztem magam, de eszembe jutott, amit egykor egy bölcs ember mondott, amikor hasonló érzés kerítette hatalmába. Ő ekkor ezt gondolta: „Itt rengeteg barát van, akikkel még egyáltalán nem találkoztam!”. Szeretném megköszönni minden kedves barátomnak, akikkel az „Egyesült Nemzetek“ szervezetében találkoztam a gyönyörű és emlékezetes együtt töltött perceket, amelyek olyan kedvesek és őszinték voltak. Itt kedves olvasótársamra, Bartkó Edithre is gondolok.

Tisztelettel szeretnék adózni a litván csapatnak, mindenekelőtt a kamerákat kezelő Andrisnak és Tatjanának, akikkel nagyon kellemes és inspiráló volt együtt dolgozni.

• Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
• A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
• A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.