SLOVENSKÁ  RODOVÁ  ŠKOLA
Beszámoló a Szlovéniában induló Scsetyinyin iskola előkészületi munkáiról. Ljubljana, 2007. december 1.

Október közepén, röviddel honlapunk Iskola – Nevelés almenüvel történt bővítése után, e-mail-ben megkeresett Jasna Tara Martinjak, a Szlovéniában alakuló Scsetyinyin iskola fő kezdeményezője, azzal a szándékkal, hogy felvegye velünk a kapcsolatot és a magyarországi fejleményekről érdeklődjön.

Ő két éve járt először Tyekoszban és nem sokkal azt követően elkezdte a szervezési munkákat Szlovéniában. 

Rövid levélváltás után meghívást kaptam Jasnától egy decemberben tartandó találkozóra, ami azért is volt számukra különlegesen fontos, mondhatni mérföldkő az iskola megalapításában, mert a résztvevők között ott ült, többek között, a Szlovén Oktatási Minisztérium egyik képviselője.

Ezenkívül a nemzetközi viszonyok képviseletében, rajtam, a magyar képviselőn kívül, a szomszédos horvát szervezők is megjelentek. 

Azonnal elfogadtam a meghívást, s izgatottan készülődtem az utazásra annak reményében, hogy erőteljes inspirációt és lendületet kapok a szlovénektől a már bennem is fogalmazódó irányvonalak megvalósításához. Mivel én még személyesen nem jártam Tyekoszban, ezért mindenképpen hasznosnak ígérkezett elutaznom és megnéznem a szlovénok terveit, s az azokból már megvalósultakat.

Annyit már eddig is tudtam, hogy az iskola Szlovákiában idén szeptemberben hivatalosan is engedélyt kapott és elindult, ezenkívül a csehek, a németek, a svájciak, az osztrákok is rendszeresen tartanak Anasztáziás illetve iskola-alapítással kapcsolatos találkozókat.

Tekintettel a több mint 600 kilométeres távolságra Ljubljana és Budapest között, szállásgondjaimat Jasna kedves invitálása a saját otthonába megoldotta, s ennek azért is örültem, mert lakóhelye, hűen Anasztázia elveihez, egy erdőszéli, lankás domboldalban, téliesített faházban, a fővárostól körülbelül 20 kilométerre feküdt.

Megérkezésemkor lenyűgözően szép környezet fogadott, kristálytiszta hegyi levegő, a közelben tisztes távolságban álló hasonlóan kis méretű, faházak rendezett, kerítés nélküli kertekkel és a havas hegycsúcsok felhőkbe vesző felemelő látványa. 

Nyelvünk különbözősége nem okozott akadályt. Jasna kitűnően beszélt angolul és a találkozó időtartamára kaptam magam mellé a szervezők sorából egy kedves tolmácsot, aki szinkron-tolmácsolta az eseményeket. De e nélkül sem lett volna nagy baj, mert én igazából a légkörre, az érzésekre, a hangulatra voltam kíváncsi, arra, hogy engem mi érint meg abból, amit látok.

Azt hallottam Scsetyinyinről, hogy mikor megérkezik egy idegen nyelvű delegáció Tyekoszba, megkéri a tagokat, hogy beszéljenek kicsit a saját nyelvükön, ő pedig hallgat, figyel, megpróbál ráhangolódni az idegen nyelv rezgéseire és saját benyomásokat, képeket szerez a másik népről, annak érzelmeiről, történetéről, stb. Én is meg akartam szerezni a saját benyomásaim a szlovén nyelvet hallgatva, azt, amit a szavak nem mondanak el.

Sokan jöttünk össze, több mint harmincan, pedagógusok, szülők és mindenkit egy szebb, jobb jövő víziója hozott a helyszínre. A találkozó kezdetén a szervezők köszöntötték a megjelenteket ezután két közismert szlovén népdalt énekeltek el közösen a szlovén himnusszal együtt, ezzel mintegy a közösségi hangulatot erősítve.

Figyelmesen hallgattam a dalokat és magam is meglepődtem mennyire elérzékenyültem az első népdalnál pedig egy kukkot sem értettem belőle, mégis valami mintha szorongatta volna a torkom. A dal egy fácska növekedéséről szólt és arról, ahogy az évszakok és periódusok változásai nyomot hagynak rajta, de ugyanakkor ki is teljesítik a növekedésében.

A dalokat követően mindenki bemutatkozott, elmondta ki ő és miért van ott, mit gondol Anasztáziáról és milyen gondolatai vannak az iskolával kapcsolatban. A bemutatkozás után a három fő szervező Jasna, Andrea és Jana felváltva beszéltek tapasztalataikról, amit egy kis prezentációba foglalva - egy kivetítő segítségével, képekkel, ábrákkal, rövid filmmel színesítve - adtak elő.

Jasna ismertette az iskola működésének fő elemeit, Andrea, foglalkozása szerint pszichológus, alátámasztotta az elmondottakat a módszer mögött megbújó tudományos magyarázatokkal, Jana pedig, aki orosz tolmácsként kapcsolódott a projektbe, akkor szólt, amikor szükség volt rá mivel többnyire nekem szinkrontolmácsolt a találkozó alatt.

A három előadó hihetetlen egyetértésben, egymást segítve és kiegészítve beszélt, ami már ezáltal sokat árult el számomra a projekt, a leendő iskola hangulatáról, éreztem, hogy bármi legyen is az majd később, az csak jó lehet.

Az előadás fő gondolatai a következők voltak:

1. Az első és legfontosabb megérteni és megérezni az ÉLET mibenlétét, fontos annak tisztelete az összes minket körülvevő élőlényben. Mivel mindannyian egy hatalmas egész kicsiny részei vagyunk, egymástól függetlenül nem létezhetünk, befolyásoljuk egymást, sőt függünk egymástól, a másik élőlényben látnunk kell önmagunkat, sőt, az egész univerzumot. Nagy hangsúlyt kapnak ebben az érzelmek, az érzéssel átélt cselekedetek.
   
   
2. A hagyományőrzés kulcsfontosságú egy nép életben maradásához. Ha kihalnak a hagyományok, a nép is kihal. Saját hazánkban saját gondolatok megteremtése a cél, ebből lesz a közös népi gondolat, a népi sors.
   
   
3. Lényeges az igazi ember, oroszul „Cselovék” megteremtése. A szó rezgése is fontos, hogy milyen érzést kell bennem, amikor kiejtem azt, hogy Em-Ber. A mai kor embere nem „igazi” Ember, sokszor illúziókban él, fő feladata azonban, hogy Emberré váljon, másképp elveszik.
   
   
4. A történelem eseményei, azoknak pontos ismerete fontos egy nép jövője, életben maradása szempontjából. Azonban történelmünket nemcsak ismernünk kell, hanem büszkének is kell lennünk rá, mert őseink hozták létre azt, s ami ma történik velünk, naponta alakítjuk mi is gondolatainkkal.
   
   Ha nem fogadjuk el, és nem vagyunk büszkék nemzetségünkre, akkor gátak, korlátok keletkeznek bennünk a jövővel kapcsolatban, és nem tudjuk kiteljesíteni össznépi küldetésünk. A genetikai emlékezést segítik a népdalok, táncok, ősi művészetek, amelyek mind a nép kollektív tudatalattijából építkeznek, és amikor ezeket műveljük, mi is használjuk azt, éltetjük, erősítjük azokat az elemeket, amik bennünk már ott vannak. Ezáltal boldogabban, elégedettebben élhetünk, mert érezzük, hogy tartozunk valahová.
   
   
5. Az oktatásban mindig az egység megértése a lényeg és onnan kell haladnunk a részek felé, nem fordítva. Nem elkülönült, szétszabdalt tantárgyakat tanulnak a gyerekek, hanem az egész perspektívájából néznek a részre és a részleteket mindig be tudják illeszteni a helyére. Minden mindennel összefügg, nincsenek elkülönült tantárgyak. Ezáltal a gyermekek megtanulnak gondolkodni és a gondolat erejével teremteni.
   
   
6. Mások szolgálata kiemelkedően fontos az iskolában és az életben is. Az adok-kapok törvénye mindig működik, érezzük ezt belülről és azt is megérezzük, ha felborul az egyensúly.
   
   
7. A felnőttek hozzáállása és az, ahogy kommunikálnak a gyerekekkel mindig tiszteletet és partnerséget kell sugározzon, sőt, egyfajta „felnézést” rájuk. Feltételeznünk kell, hogy a tudás már bennük van, csak ki kell hoznunk belőlük.
   
   
8. A kiegyensúlyozott Emberben a 3 fő összetevő, a fizikai, a mentális és a szellemi részek, egyformán aktívak. Mindhármat rendszeresen karban kell tartani, mert ha bármelyiket elhanyagoljuk, felborul az egyensúly és védtelenné válunk az ártó erőkkel szemben.
   
   
9. Az órarend illeszkedik a napirendbe, jórészt szabályozott, pedagógiailag a gyermek igényei szerint felépített időbeosztás, ahol a bal és jobb agyféltekét igénybevevő tevékenységek váltják egymást, ezáltal csökkentve a gyors kifáradás esélyét. Ebéd után van egy kis szabadidő, amit mindenki arra használhat, amire akar: sétálhat az erdőben, bepótolhat tananyagot, pihenhet, stb.

 Az előadás után a minisztérium képviselője beszélt meglehetősen hosszasan az iskola alapítás  törvényi kereteiről és szabályozásairól. A végén biztosította a jelenlévőket személyes támogatásáról nemcsak mint hivatalos személy, hanem mint családanya is, aki a saját gyermekét is szívesen látná ebben az iskolában tanulni. 

A találkozó legvégén az időközben felmerült kérdéseket tárgyalták meg, ami néhány vitás helyzetet is gerjesztett. A különböző korú, hátterű és végzettségű emberek mind másképp, saját szubjektív „szemüvegükön” keresztül közelítették meg a témát, ami azért sem volt baj, mert ezzel értékes visszajelzéseket adtak a szervezőknek.

A tervezettnél jóval tovább tartó találkozón szinte mindenki végig maradt, nagy érdeklődést váltott ki a jelenlévőkből a szervezési feladatok megvitatása, a megoldások közös keresése. 

 A Ljubljana-i programom a találkozó feloszlásával még nem ért véget, Jasna még elvitt engem a  helyi Waldorf iskola karácsonyi vásárára, ahol a saját gyermekei is részt vettek az ajándékok árusításában és egyéb tevékenységekben.

Közben azt is megtudtam, hogy az iskola szépen indult kezdetben, mára már azonban sokminden nem úgy működik, ahogy kellene, a szülők elégedetlenek, feszültek, nem szívesen vesznek részt a közösségi eseményekben. Talán valami másra, jobbra, újabbra van szükségük. Tulajdonképpen ezt az űrt töltené be a Scsetyinyin féle iskola.
 

A vásár után visszatértünk a kis erdei házikóba, ahol az este még hátralévő részében a Jasna által termesztett és szárított gyógynövényekből készült tea szürcsölése közben, a sparhetben égő tüzet nézve, a fa ropogását hallgatva megbeszéltük az addig felmerült nehézségeket, tanulságokat, tapasztalatokat. 

Ezekből az egyik legfontosabb egy jó ügyvéd minél korábbi bevonása a projektbe, aki a kellően körültekintően jár el az engedélyeztetési procedúrák során, hogy abból később senkinek se legyen kellemetlensége. Ezáltal a jogi dokumentumok a hivatalos szerveknél való átfutási ideje is jelentősen lerövidülhet, ha lecsökkentjük a hibalehetőségeket.

A hivatalos szervek megközelítésekor érdemes olyan kulcsembereket megkeresni, akik belülről jövő késztetésként, egyetértve a nemes céllal, az ügy mellett elkötelezettek s így képesek majd az iskola érdekeit szívvel-lélekkel, ugyanakkor hatékonyan képviselni. 

Az alapítvány létrehozása is a kezdeti feladatok közé tartozik, ezáltal a közvélemény időben értesül erről az újszerű kezdeményezésről, és ha adakozni szeretne, már megteheti azt hivatalos formában. Az alapítvány több ember együttes akaratával és aláírásával jöjjön létre, mert ha egy jól működő egy kis csoport alakítja, akkor az egység ereje megkönnyíti a tennivalókat és megosztja a felelősséget. 

A szlovén helyzet jelen pillanatban az, hogy egy magánszemély nagy összegű adományt tett, amelyből meg tudják vásárolni azt az ingatlant és a hozzá tartozó területet, ahol az iskola elkezdheti működését. Először elnéptelenedett vagy alig kihasznált iskola-épületeket kerestek a szervezők, ahol el lehetne kezdeni a munkát, de nem találtak olyat, ami minden szempontból megfelelt volna.

Végül egy magánszemély használaton kívüli több helyiségből álló ingatlanját szemelték ki a célra, ami egy gyönyörű kis patak partján, apró vízeséssel, nyugodt környezetben található a fővárostól körülbelül 100 km-re. Az épületet még nem vásárolták meg, először a jogi feltételek tisztázása szükséges, de amint ez megtörténik, az ingatlanra megkapott elővásárlási jogukkal azonnal élhetnek.  

Mikhail Petrovics Scsetyinyin azt a megbízást adta a szlovén delegációnak, és minden más oda látogató delegációnak úgyszintén, hogy keressék a kapcsolatot és fogjanak össze más nemzetekkel, segítsék egymást, mert csak így lehet egy egységes, erős, emberséges társadalmat építeni.

A csoportok nemcsak egymás között, hanem a csoporton belül az egyéneknek is egyetértésben kell lenniük, mert össznépi összefogás nélkül nem lehet olyan hatalmas energiákat generálni, ami elég lenne a jelenlegi helyet megváltoztatására. Ebben a reményben és bizakodással telve indultam én is vissza hazámba, Magyarországra, másnap reggel.
 

Kátai Piroska

Szóljon hozzá!

• Kérjük, hogy a hozzászólása kapcsolódjon a cikk témájához. Egyebek törlésre kerülnek.
• A biztonsági kód a spam kiszűrésére szolgál.
• A hozzásszólása mentéséhez a kód átmásolása és a sárga hátterű keret adatai szükségesek.