A könyvek

  • I. Anasztázia

    3d_anasztazia.resizedAnasztázia egy ősrégi civilizáció leszármazottja, mely időtlen időktől fogva egészen napjainkig a szibériai tajgában él. Korok, uralkodók, rendszerek jöttek-mentek és váltották egymást, ám e nép mind a mai napig megóvta ősrégi életvitelét.Teljes harmóniában él a természettel, a benne élő növényekkel és állatokkal, a világegyetemmel, ismeri és tudatosan alkalmazza annak kisugárzásait és törvényeit. Ám olykor-olykor akadtak közöttük olyanok, akik a számukra külvilággal, vagyis velünk, tudatosan építettek ki kapcsolatot, hogy mérhetetlen bölcsességükből átadjanak olyan általános, az emberek által gyakran csupán elfeledett, elhagyott eszméket, melyek újonnani használata segíthet nekünk kijutni abból az ingoványos útvesztőből, amelybe a Természet és a Világegyetem Törvényeinek semmibevétele miatt jutottunk


    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt
  • II. A Zengő cédrusok

    3d_zengo.resizedA második kötetben V. Megre elmeséli az első kötet kiadásával kapcsolatos tapasztalatait és újabb történeteket ír le, melyeket Anasztáziával és nagyszüleivel élt át a tajgában. Megtudhatjuk mik azok a dolmenek és kik azok a bárdok. Megismerkedhetünk az Oroszország Zengő Cédrusai könyvsorozatot jelképező logo születésének szívszorító történetével, és bepillantást nyerhetünk abba is, hogyan próbálta meg a sötét oldal akadályozni Anasztázia munkáját.

    „ A legfontosabb dolog, ami megkülönbözteti az embert más teremtményektől, az az adottság mellyel képes gondolatai által megteremteni a jelent és a jövőt, képes gondolatban megalkotni olyan képeket és formákat, melyek azután megjelennek a fizikai síkon is. Így jövőnk attól függ, hogy a teremtésben résztvevő ember gondolatai mennyire fényesek, harmonikusak, gyorsak és mennyire tiszták a szándékai.”


    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

  • III. A Szeretet tere

    3d_szeretet.resized V. Megre könyvei nemcsak a fényes erőket vonzották be magukhoz. A harmadik kötet „A szeretet tere” azzal kezdődik, hogy fegyveresek egy csapata megpróbálja elrabolni Anaztáziát és fiát. Ebben a részben sok érdekes részletet tudhatunk meg a tajgai remetenő tanításairól, a természet szerepéről, a szeretet teréről és Anasztázia további sorsáról. A könyv bemutatja azt a teljesen új felfogású erdei iskolát, amelyet Michail Petrowitsch Schetinin hozott létre. „Egy ember, aki teljesen mentes az agressziótól, a félelemtől és sok más később bemutatott negatív érzelemtől, aki a szeretet fényét sugározza ki magából. Ez a fény láthatatlan, de erősebb a napfénynél is, energiája életet ad. A Teremtő úgy hozta létre, hogy csak az ember képes kezelni ezt a hatalmas erőt. Egyedül az ember képes szeretetével elárasztani minden élőlényt. Ezért áhítozik mind az ember figyelmére”
    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt
  • IV. A teremtés

    3d_teremtes.resizedEz a könyv költői képeket mutat be. Anasztázia az Univerzum, a létezés, a szeretet eredetéről mesél. Nagy lelkesedéssel beszél az ember megjelenéséről – Ádámról és Éváról. De ez a könyv ennél többről számol be.

    Nagyon érdekes elbeszéléseket olvashatunk Földünk múltjáról és jelenéről, mely szorosan összefonódik egymással.

    Megismerhetünk egy hihetetlen történetet Anasztázia és Vlagyimir látogatásáról egy másik bolygóra, ahol különös lények élnek.

    „Az Univerzumban még senkinek nem sikerült megtalálnia a választ, felfednie a titkos rejtélyt, amely fényt derítene arra, hogy milyen erő hozta létre anyagi világunkat, mi az ami összetartja azt és az egész Univerzumot. És hogyan, milyen áron képes ez a világ újrateremteni önmagát?”


    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt
  • V. Kik is vagyunk?

    3d_kikt.resizedAzok, akik képesek megérteni rendeltetésüket és a végtelenség lényegét, boldogan fognak élni, örökké újra testet öltve, mert gondolataikkal maguk hozzák létre saját boldog öröklétüket, végtelenségüket.
    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt
  • VI. A család könyve

    3d_csalad.resizedA sorozat hatodik kötete a szerző egy újabb látogatását írja le, amelyet Anasztázia lakhelyén, a szibériai tajgában tett. Megre itt találkozik cseperedő fiával, akit Anasztázia természetes környezetben, az erdőben nevel. Az ötéves kisfiú különleges intelligenciája arra készteti az írót, hogy teljesen új szemszögből kezdje vizsgálni az oktatást, a tudományt, a történelmet, a családot és a Természetet magát is. „Rövid időn belül mindenhol a Földön édesapák és édesanyák milliói kezdenek majd hozzá, hogy saját kezükkel írják meg a Család könyvét. Milliónyi könyv születik, melyet a szülők örökül hagynak.

    Minden ilyen könyv a gyermekek szívéből áradó igazságot fogja tartalmazni. A megtévesztésre nem lesz mód.


    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt
  • VII.Az élet energiája

    3d_elet.resizedEz a kötet újra bebizonyítja számunkra, hogy mekkora ereje van emberi az gondolatoknak, mekkora hatása van gondolkodásmódunknak saját életünkre, az egész bolygó, sőt az Univerzum sorsára is.

    „Van az emberben egy energia, mely csupán benne van jelen, csupán az ő tulajdona: ez a gondolat energiája. S ha az ember megérti, mivel bír, megtanulja azt, annak teljes egészében felhasználni, akkor ő lesz a Világegyetem uralkodója”


    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt
  • VIII-1. Az új civilizáció I. kötet

    3d_civil01.resized Ez a könyv a sorozat VIII. kötetének első része, melyben Vlagyimir Megre újabb látogatást tesz Anasztáziánál és fiuknál. A Természettel való gyakorlati együttműködés újabb formáit ismerhetjük meg, még részletesebb leírásokon keresztül láthatjuk, hogyan alkalmazható Anasztázia életmódja a mindennapjainkban.

    A könyv bemutatja, hogy a korábbi kötetekben kivetített víziók hogyan öltöttek formát a való életben és hogyan hoztak létre gyökeres változásokat egész Oroszországban és máshol is. A szerző egy új civilizáció megszületéséről beszél…

    A könyv élénk képet fest Amerika fényes jövőjéről is, ahol a hatalmasok és a segítségre szorulók, a gazdagok és a szegények, a város és a vidék közötti konfliktusok átminősülnek és így alapvető átalakuláshoz vezetnek mind az egyén, mind a társadalom számára.


    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt
  • VIII-2. Az Új Civilizáció II. kötet

    3d_civil02.resized Ez a könyv két megközelítést állít szembe egymással. Egyrészt napjaink általános hozzáállását a szex, a család, a gyermekek születése és az oktatás kérdéseihez, másrészt őseink életmódját, mely tükrözte azt a mélységes spirituális megértést, amikor a fogantatás, a terhesség, az otthonszülés és a gyermekek felnevelése a valódi Szeretet légkörében zajlott.

    A könyv sorait olvasva elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mikor és hogyan veszett el őseink hatalmas tudása…

    Megre magával ragadó képekben tárja elénk az ősi szokásokat, melyek az erőszakmentesség és a szeretet eszméjére épültek. Egyúttal rávilágít arra is, hogy mindez a tudás napjainkban is elérhető és a gyakorlatban alkalmazható.

    Egy család lebilincselő történetének bemutatásán keresztül feltárul az ősi orosz védikus civilizáció fénykora, hanyatlásának drámája és évezredekkel későbbi újjáéledése – mely napjainkban megy végbe….


    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt
  • X. Anaszta

    anaszta_resized „- Az ilyesmit az emberek nehezen fogadják el – jegyeztem meg nagyapának.

    - Hát ne higgyék el! Akkor mi történik?  Az önmaga nagyságában nem bízó embernek, mi marad? Születés? Igen! Minek a születése? Ha így áll a dolog, az élet értelmetlenen, a halál marad. Ebből újabb kérdés adódik: Akkor miért született?

    Számtalan tanítás létezett az elmúlt évmilliókban. Mind egyről szólt, az emberiség valakitől, valamit elvárt. Így az elme is váratott magára, elzárta maga elől az értelmet. Az ember nem gondolkodott, hogy a Világegyetem miért is gyújt csillagokat fölötte.”


    A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
    Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

Megrendelési tudnivalók (Kattintson ide!)

Megrendelés

Postai úton megrendelhető: Dömötör Boglárka, 2083 Solymár, Bocskai u. 10.,

Tel:06 20 324 5382

E-mailben : konyvrendeles@anasztazia.hu,

A fizetés módja lehet:

- Banki átutalással: Kérjük a könyv árát+a postaköltséget utalja át a 11600006-00000000-61671050 számlaszámra. A számla tulajdonosa: Petrovszkyné Dömötör Boglárka.

A közleményben feltétlenül tüntesse fel a postázási címet és a megrendelt példányszámokat.

Rendelését az utalás számlára történő beérkezését követő 48 órán belül postázzuk.

- Rózsaszín csekken történő befizetéssel: Kérjük a postán rózsszín csekken fizesse be a könyv árát+a postaköltséget

A közleményben feltétlenül tüntesse fel a postázási címet és a megrendelt példányszámokat.

Rendelését a pénz megérkezését követő 48 órán belül postázzuk.

- Utánvéttel történő fizetéssel: a rendelést igény esetén utánvétellel is postázzuk
(Utánvéttel történő fizetés esetén, a postaköltség az alább felsorolt összegek kb. duplája.)

A kötetek ára: 2800 Ft+ postaköltség

Postaköltség:

1 db könyv esetén: 710 Ft

2 db esetén: 1000 Ft

3-5 db esetén: 1190 Ft

6 db -tól: 1390 Ft

A könyvek személyesen megvásárolhatók (Kattintson ide!)

 Anima Könyvesboltok:

Budapest

Anima Mammut

II. kerület, Lövőház utca 2-6.

Földszint 13-15.

Anima Széll Kálmán Metro

II. kerület, Széll Kálmán téri metrókijárat

Anima Széll Kálmán Pavilon

II. kerület, Széll Kálmán tér, 18-as villamos megálló

 Anima Ferencziek Bazára

V. kerület, Ferenciek tere 7-8. (bent az udvarban)

Anima-Arany

V. kerület, Arany János utcai metróállomás

Anima-Népszínház

VIII. kerület, Népszínház utca 17.

Anima- Ecseri könyvpavilon

IX. kerület, Ecseri úti metróállomás

Anima –Savoya park

XI. kerület, Hunyadi János utca 19.

Anima – MOM Park

XII. kerület, Alkotás utca 53.

alsó szint 1.8

Anima – MEX Könyvesbolt

XIV. kerület, Mexikói úti metróvégállomás

Győr

Anima könyvesbolt – Árkád (Győr)

Árkád Üzletház

9021 Győr, Budai út 1.

További árusítóhelyek:

ELIXÍR Könyvesbolt

1133 Budapest

Váci út 78/b

Juhász Katalin

Budapest (Gazdagrét)
Frankhegy u. 10.
lelekesszencia@gmail.com
0620-585-5273

SZEBB ÉLETÉRT KÖZPONT

Budapest, VIII. ker. Fiumei út 4. (a Keletinél)

SZKÍTIA GYŐR NEMZETI KÖNYVESBOLT

Győr, Pálffy utca 9.

BABILON KÖNYVESHÁZ

Szentes, Kossuth u. 11.

Dr. ROSTÁS GÁBOR

Dél-Dunántúli régió (Pécs) 06 20 358-5221

ÉDESVÍZ EZOTERIKUS Könyvesbolt

Pécs, Új Forrás Üzletház, Bajcsy-Zs. u. 9. II.em

EZERJÓFŰ NATURA ÉS GYÓGYNÖVÉNYBOLT

Tatabánya, Dózsakert u. 44.

Rajnai István

Keszthely, Georgikon utca 12.
Mobil: 0630/9414300
rajnai.istvan@rpower.hu

Szilágyi Anikó

Miskolc, Gagarin út 17. 2/2
Tel: 0646/755543
Mobil: 0620/8046821

Share via email

X. Kötet Anaszta

anaszta_resized„- Az ilyesmit az emberek nehezen fogadják el – jegyeztem meg nagyapának.

- Hát ne higgyék el! Akkor mi történik?  Az önmaga nagyságában nem bízó embernek, mi marad? Születés? Igen! Minek a születése? Ha így áll a dolog, az élet értelmetlenen, a halál marad. Ebből újabb kérdés adódik: Akkor miért született?

Számtalan tanítás létezett az elmúlt évmilliókban. Mind egyről szólt, az emberiség valakitől, valamit elvárt. Így az elme is váratott magára, elzárta maga elől az értelmet. Az ember nem gondolkodott, hogy a Világegyetem miért is gyújt csillagokat fölötte.”

 

 

 

A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

Continue reading »

VIII-2. kötet. Az Új Civilizáció II. rész – A szeretet szertartásai

3d_civil02.resizedEz a könyv két megközelítést állít szembe egymással. Egyrészt napjaink általános hozzáállását a szex, a család, a gyermekek születése és az oktatás kérdéseihez, másrészt őseink életmódját, mely tükrözte azt a mélységes spirituális megértést, amikor a fogantatás, a terhesség, az otthonszülés és a gyermekek felnevelése a valódi Szeretet légkörében zajlott.

A könyv sorait olvasva elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mikor és hogyan veszett el őseink hatalmas tudása…

Megre magával ragadó képekben tárja elénk az ősi szokásokat, melyek az erőszakmentesség és a szeretet eszméjére épültek. Egyúttal rávilágít arra is, hogy mindez a tudás napjainkban is elérhető és a gyakorlatban alkalmazható.

Egy család lebilincselő történetének bemutatásán keresztül feltárul az ősi orosz védikus civilizáció fénykora, hanyatlásának drámája és évezredekkel későbbi újjáéledése – mely napjainkban megy végbe….


A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

Continue reading »

VIII-1. kötet. Az új civilizáció I. rész

3d_civil01.resizedEz a könyv a sorozat VIII. kötetének első része, melyben Vlagyimir Megre újabb látogatást tesz Anasztáziánál és fiuknál. A Természettel való gyakorlati együttműködés újabb formáit ismerhetjük meg, még részletesebb leírásokon keresztül láthatjuk, hogyan alkalmazható Anasztázia életmódja a mindennapjainkban.

A könyv bemutatja, hogy a korábbi kötetekben kivetített víziók hogyan öltöttek formát a való életben és hogyan hoztak létre gyökeres változásokat egész Oroszországban és máshol is. A szerző egy új civilizáció megszületéséről beszél…

A könyv élénk képet fest Amerika fényes jövőjéről is, ahol a hatalmasok és a segítségre szorulók, a gazdagok és a szegények, a város és a vidék közötti konfliktusok átminősülnek és így alapvető átalakuláshoz vezetnek mind az egyén, mind a társadalom számára.


A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

Continue reading »

VII. kötet. Az élet energiája

3d_elet.resizedEz a kötet újra bebizonyítja számunkra, hogy mekkora ereje van emberi az gondolatoknak, mekkora hatása van gondolkodásmódunknak saját életünkre, az egész bolygó, sőt az Univerzum sorsára is. „Van az emberben egy energia, mely csupán benne van jelen, csupán az ő tulajdona: ez a gondolat energiája. S ha az ember megérti, mivel bír, megtanulja azt, annak teljes egészében felhasználni, akkor ő lesz a Világegyetem uralkodója”


A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

 

 

 

 

Continue reading »

VI. kötet. A család könyve

3d_csalad.resizedA sorozat hatodik kötete a szerző egy újabb látogatását írja le, amelyet Anasztázia lakhelyén, a szibériai tajgában tett. Megre itt találkozik cseperedő fiával, akit Anasztázia természetes környezetben, az erdőben nevel. Az ötéves kisfiú különleges intelligenciája arra készteti az írót, hogy teljesen új szemszögből kezdje vizsgálni az oktatást, a tudományt, a történelmet, a családot és a Természetet magát is. „Rövid időn belül mindenhol a Földön édesapák és édesanyák milliói kezdenek majd hozzá, hogy saját kezükkel írják meg a Család könyvét. Milliónyi könyv születik, melyet a szülők örökül hagynak.

Minden ilyen könyv a gyermekek szívéből áradó igazságot fogja tartalmazni. A megtévesztésre nem lesz mód.”


A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

Continue reading »

V. kötet. Kik is vagyunk?

3d_kikt.resizedAzok, akik képesek megérteni rendeltetésüket és a végtelenség lényegét, boldogan fognak élni, örökké újra testet öltve, mert gondolataikkal maguk hozzák létre saját boldog öröklétüket, végtelenségüket.


A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

Continue reading »

IV. kötet. A teremtés

3d_teremtes.resizedEz a könyv költői képeket mutat be. Anasztázia az Univerzum, a létezés, a szeretet eredetéről mesél. Nagy lelkesedéssel beszél az ember megjelenéséről – Ádámról és Éváról. De ez a könyv ennél többről számol be.

Nagyon érdekes elbeszéléseket olvashatunk Földünk múltjáról és jelenéről, mely szorosan összefonódik egymással.

Megismerhetünk egy hihetetlen történetet Anasztázia és Vlagyimir látogatásáról egy másik bolygóra, ahol különös lények élnek.

„Az Univerzumban még senkinek nem sikerült megtalálnia a választ, felfednie a titkos rejtélyt, amely fényt derítene arra, hogy milyen erő hozta létre anyagi világunkat, mi az ami összetartja azt és az egész Univerzumot. És hogyan, milyen áron képes ez a világ újrateremteni önmagát?”


A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

Continue reading »

III. kötet. A szeretet tere

3d_szeretet.resizedV. Megre könyvei nemcsak a fényes erőket vonzották be magukhoz. A harmadik kötet „A szeretet tere” azzal kezdődik, hogy fegyveresek egy csapata megpróbálja elrabolni Anaztáziát és fiát. Ebben a részben sok érdekes részletet tudhatunk meg a tajgai remetenő tanításairól, a természet szerepéről, a szeretet teréről és Anasztázia további sorsáról. A könyv bemutatja azt a teljesen új felfogású erdei iskolát, amelyet Michail Petrowitsch Schetinin hozott létre. „Egy ember, aki teljesen mentes az agressziótól, a félelemtől és sok más később bemutatott negatív érzelemtől, aki a szeretet fényét sugározza ki magából. Ez a fény láthatatlan, de erősebb a napfénynél is, energiája életet ad. A Teremtő úgy hozta létre, hogy csak az ember képes kezelni ezt a hatalmas erőt. Egyedül az ember képes szeretetével elárasztani minden élőlényt. Ezért áhítozik mind az ember figyelmére”


A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

 

Continue reading »

II. Kötet. A zengő cédrusok

3d_zengo.resizedA második kötetben V. Megre elmeséli az első kötet kiadásával kapcsolatos tapasztalatait és újabb történeteket ír le, melyeket Anasztáziával és nagyszüleivel élt át a tajgában.

Megtudhatjuk mik azok a dolmenek és kik azok a bárdok. Megismerkedhetünk az Oroszország Zengő Cédrusai könyvsorozatot jelképező logo születésének szívszorító történetével, és bepillantást nyerhetünk abba is, hogyan próbálta meg a sötét oldal akadályozni Anasztázia munkáját.

„ A legfontosabb dolog, ami megkülönbözteti az embert más teremtményektől, az az adottság mellyel képes gondolatai által megteremteni a jelent és a jövőt, képes gondolatban megalkotni olyan képeket és formákat, melyek azután megjelennek a fizikai síkon is. Így jövőnk attól függ, hogy a teremtésben résztvevő ember gondolatai mennyire fényesek, harmonikusak, gyorsak és mennyire tiszták a szándékai.”


A kötet ára: 2800 Ft+Postaköltség
Részletek a Megrendelési tudnivalók alatt

Continue reading »

I. kötet. Anasztázia

3d_anasztazia.resizedAnasztázia egy ősrégi civilizáció leszármazottja, mely időtlen időktől fogva egészen napjainkig a szibériai tajgában él. Korok, uralkodók, rendszerek jöttek-mentek és váltották egymást, ám e nép mind a mai napig megóvta ősrégi életvitelét. Teljes harmóniában él a természettel, a benne élő növényekkel és

Continue reading »